Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Antal Sándor

GARABONCIÁS ÉNEK Legtöbben, ha féltek is attól, hogy jöttöm vihart hoz, és veszedelmek rejteke vén felleghajtóm; ha hírem és figurám először sokat megijesztett; és némely anyák, babonából (hogy meg ne ronthassam szememmel) köténnyel takarták a gyermek fejét; vizet, miben szén is már ázott, ha elhintettek, keresztet vetettek, és minden ajtót, ablakot zártak, hogy messzebbre menjek, arra vártak: Néhányan énfelém mégis csak közeledtek! Előbb tétován szegődtek el hozzám , igazodva a hangom után. Majd énekes szómba fogódzva, idáig kísértek. Azt itták és ették, amim volt. bor és kenyér, miben véremet s gondolat-testemet vették magukhoz, és megmelegedtek lázas szívemnél. Néhányan tanultak a számtól beszélni, annak szemére, ki fáradt, álmot lehelni, sok nyitott sebeket írral is bekenni. Tudva van mostan előttük valóm. A vihar, mit jelentek, csak énbennem dúl, és csak az én búzámat verte a jég el. 34