Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Antal Sándor

A börtön sok félszemű ablaka vakfeketén horpadott be, csak néha láttunk egy sápadt fejet, félőn, kérdezve nézni le ránk, míg nem kiabáltak el onnan az őrök, A mosókonyhának ablaka mellett minden körben elmentünk. Ott dolgoztak a lányok, hajnalban akik ellopták az álmos vendég óráját. ,,Te barna", mondották halk barátsággal az ablakon át, és szappant meg kis cédulán nagy szerelmet dobtak ki nékünk. Sorstársaim: ifjak és vének előttem menének, vagy, ha ugy tetszik: utánam jövének. Egy már az első kör után kiállott, s a földre feküdt. Nem bírt sétálni. Volt, aki hajánál fogva már lógott. Volt, ki mint Krisztus, kereszten is függött. Volt borbélylegény, babája akit feljelentett. Volt ott borotvált, akinek még gallérja is volt. Ki nadrágját markolva tartotta, és tátott cipőben körbe ki járt. Volt, ki útközben csak vakarózott, más, aki egyre evett. Volt, ki fejét mindig lehorgasztá, és más, aki súgta: „A börtön őrök is sztrájkolni fognak. Holnapra mindnyájan kiszabadulunk." Volt, ki az éjjel sikoltást hallott. Volt, ki nem tudta, mért sétál mivélünk, és nyolcadik hete ki várta az ügyvéd látogatását. Volt, aki készült kihallgatásra, volt, ki vederben fürdött egy éjjel, 32