Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Mécs László

KATONÁS IDŐ Vezényszót fúj a téli fergeteg, ritmust kap a rendetlen rengeteg, a kert, az erdő, alma, tölgy, eper minthogyha lépne, míg a szél seper mint hadsereg, mely együtt menetel, most más zenét nem ismer kert, berek, csak ezt; a szél sziszegve sistereg, fából, földből, Napból kifújta mind a meleget, a kertekből a színt, a bokrokból a madáréneket, a rétekről a lepke-életet, a Föld, mely máskor menyasszony-puha, kemény, mint jég-titánon jég-ruha, nincs egy pajzánka nevetése sem, nem lehet rajta lépni selymesen, csak bakancsban, amely kopog-kopog, míg szólnak láthatatlan vas-dobok, a fákon nincs más, csak virgács, dorong, szép álmuk Isten tudja, hol szorong, most jaj a fának, melynek gyökere gyenge s megrágta idők egere, jaj minden színes májust akaró rügynek, ha nincs rajt durva takaró, keményen dolgozik most szív, tüdő, egy paraszt így szól: „Katonás idő." Az. Mondom én is. Katonás idő, kényelmes, csönd-legendán átütő, szent, elfogult zord eszme-fergeteg, amely kisepri most a kerteket , 215