Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Mécs László

seper miazmát, rontó rákfenét, de kisepri az álmot és zenét s a lepkét is a szívből, meleget nem tűr sem zsebben, sem a szív megett, kívánja, hogy az édes ibolya (ha él!) mint odvak vaksi komolya, a vén bagoly, úgy nézzen szerteszét, jártassa marsra csöpp lilás eszét, ezernyi láthatatlan dob pereg, az érzelem- s a gondolat-sereg most csak mundérban járhat és vigyázzállásban, másképp könnyen éri gyász, jaj annak, kinek üvegháza van, s piros szívében tavasz-láza van, csodavirágom, emberszeretet, ne érintsd az üvegház-keretet, mert rontó halál-csókját méri rád a meghagyott egyetlen kor-virág, a gyűlölet, a gyilkos jégvirág. 216