Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Győry Dezső

a minddel-érző szánalom. 10 11 Hátam mögé bukik az árnyék, s számlálja, ami ott terül, kérdést vetettünk, válasz omlik húsz év nehéz kévéibül: magyarságunk gyepühare volt itt mindennap önmagunkkal, és vitázás völggyel és orommal, apákkal, csendőrrel, gyomorral, merő bicskátlan késelés. Nem kérdik most, de tudja egykor az új évezred, hogy tudom: lesz értelmünk. És kiüt még majd zamatja az utódokon; s nem a duzzogó durca s bánat volt horgonyunk és vesztegünk: távok emiették újainkat, s átlépte tátott sírjainkat türelmetlen röptű hevünk. A test? A tartó tömeg az volt, a tűrő csontok és inak; de a megőrződ, magyar Lélek, mi voltunk, túlzó ifiak; nem szeresség, de szertelenség űzött iramra, kért s szapult; sarkantyúnk fájt, vágott? — de, Lélek, kék szögén sosem a Te véred, mindig a magunk vére hullt. 174