Rejtett ösvény – Csehszlovákiai magyar költők, 1918-1945

Forbáth Imre

NOCTURNO Vítězslav Nezvalnak Vénusz kilép a habokból, Édes őrjöngés és furulyaszó Tölti be a nyári éjszakát. Kéjesen, mint a kancanyerítés Énekelném barna combjaid, ó, Joséphine! De sajnálatosan berekedtem, S agytekervényeim tótágast hiába állnak — A köpőcsészéből nem nő tulipán! Csalódnak, akik csodára várnak; Rothadt halat esznek szegény embertársak, S márványvályúnál zabál a kövér ökör: Első díj a gazdasági kiállításon — Ez csak több, mint a művészet, öcsém! S a költő a legszomorúbb állat E barbár butasággal ékes földtekén. Malasztos dallal balga dalnokok Hirdetik, mily dicső e világ, Szörnyszülöttek és hermafroditák Kórusban zengik honfibánatuk. Patkányméreggel el nem veszejthet ők, Mert örökéletűek, mint a kő, a szél... Az ősiszapban nevetne az amoeba, Látni bús torzulásunk... mozink s rádiónk Dacára, ó, Eulália, mily rondák vagyunk! Sürgősen kéne elmeorvost hívni, Előrehaladt immár elmelágyulásunk — Bámuljuk mázolóink tarka vásznait, Holott táncosnőnk hamvas ülepén Piros rózsákat szebben föst a szifilisz — Ó jaj! mit vétettem én, 105