Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Prológus

prológus

# A sárosmegyei Sóváron jártam. Midőn az óvár helyén épült templom udvaráról végigfutott szemem a környéken, nem győztem betelni a körkép egészével s részleteivel. Előttem a Tarca széles völgye Eperjessel. Észak felé jellegzetes kúphegy teleién Sáros várának impozáns romjai. Tőle keletre az ősi tűzhányó, a kopár Strázs hegysziget. Tovább a maglódi hegység végső nyúlványának szélén Kapi vára, mintha csúszna ... csúszna lefelé. Majd a sóvár=simonkai hegycsoport erdőkoszoruzta bércei között a sebesi vár és végül mint a kör bezárója itt tőlem jobbra, a sziklákba ékelt sóvári fellegvár romjai. Mennyi báj, mennyi változat e körképen és mennyi régi hatalomról-dicsőségről, erényről-bünről, vereségről-győzelemről beszél az. Hová lett mindez ? Por és kövek hirdetik, hogy léteztek egykoron. Most kicsoda eszmél egyszervaló létezésükre ? Minden ami élt

t pusztul és romlik. De viszont a folytonos változást előiró örök törvény az ő vashatalmát soha és sehol sem helyezte érvénybe láthatóbban, mint itt a mi váraink romjainak tövében. A porszem melyet a szél szemembe hajt, talán dicsőséges ősök hulláiból kerüli elő és a viruló nagytermészet nem képes eltakarni az idők hatalma ütötte csonkulásokat, sebeket.