Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Likava

laí^irysk ózsahegy is körül volí ugyan véve ilyen-olyan bástyákkal és oťť volí a Zsófia várkastély is, Illésházy Isfván ékes rezidenciája: de háí ha komoly veszedelem felhői gomolyogtak a város fölöff, akkor mégis csak meglépfe a lakosság azf a rövid kis uíaf Likává váráig, hogy annak erős falai közöff találjon bizfos menedékre. Komorak, öregek és feketék voltak e falak, de álloffak minden vészf-viharf. Midőn az ellenség lövegei ádáz dühhel kopácsolfák köveit, mintha azf mormogfa volna megvető mosollyal: — Nem az a legény aki adja, hanem aki állja 1 Régen volf az, midőn Likava falai fiafaloknak mondhatták magukat. Valamikor a 14. század első évtizedeiben. Amikor Róbert Károly király előbbi olasz hazájából úgy jöffek ufána a nagy és kis urak, a büszke cavalierik és a kéfes egzisztenciák, mini darázs a gyümölcsre. Körüldongfák a királyt : — Nekem is ebből a finom gyümölcsből, ebből . . . abból a birtokból, vagy várból. És a király bőkezű volf: osztogatott kinek hogy tehette és hát kinek hogy volf megtömve pénzes tarsolya. Már a dúsabb javadalmak mind kézben voltak, midőn egy Donch nevű olasz úr jelentkezett nála valamelyes maradékbirtok irányában. — Hm, hm — sajnálkozott Róbert Károly — miért nem jöttél előbb, te Donch ? Most már a többiek leszedték a tejfölt. Hát ha megelégedel Rózsahegy környékével, ott Liptómegyében . . . - 379 - 26