Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Somoskő

lyák hajhászásában és mi fejünk búsiíásában. Nem gyöngeségtől féltemben, de mindkettőnk nyugalma érdekében kérdem, mondd Anna : elküldjem Ballasát a várból ? Anna nem felelt, csak férje vállára hajolt és úgy integette szép fejével az igenlést. . . Trombita harsant, a Kőporos dűlői felől por verte fel az utat, feltűnt a nagyasszony csatlós kísérete és hat ló vonta lógós kocsija. Ungnádék lesiettek a bástyáról és harsogott a várkapitány szava : — Modolóczy hadnagy 1 vonóhidat leereszteni és rögvest nyeregbe vesd magad tiz lovassal a nagyasszony elibe. Ott kinn aztán a szőllőkerfek alatt oly nagy hozzáértéssel adta meg lovagi tisztelgését a vendégnek ez a fiatal vitézke, hogy özvegy Losonczyné jóleső érzéssel feledte rajta szemét s gyönyörködött mozdulatainak majd kemény, majd lágy átmenetű változásaiban. Ezt ma schneidignek mondanák, az Úr 1574-ik évében azonban csak az a megjegyzés járta reá : — Ez ám ugyancsak gyöpre veti a táncot 1 Háí megjött a nagyasszony és el is mondta még aznap jövetelének indifó okait : — Pihenni jöttem én közétek, mert özvegyi életem sok ribillióia kezdi íesíemeí-lelkemeí összetörni. Sok az én bajom gyermekeim. Sámsonháza, Rimócz ügyeit csak elvezetem én, sőt Ecseg várával is megbirkózók, ahol Istenben megboldogult jó uram egyik hű embere a várnagyom. Azonban Somoskővel annál több a gondom. Nincs oíí maradandó s megfelelő férfi parancsoszíóm. — Ej, asszony-anyám — legyiníeíí kezével Ungnád Krisíóf — bizony ne okozzon kegyelmednek nyugfalan éjjekeí ez a csöbörnyi s nem valami számos vár. Losonczyné Pekry Anna végig nézett vején s aztán lassan, hangsúlyozottan kezdett beszélni : — Te fiam németből lettél magyarrá. Sok vitézi teííeddel bizonyitád már igaz magyar volíodaf. De azí úgy láíom mosíanig sem íanulíad meg, hogy egyáíaljában szeretni kell s hogyan kell szeretni ennek a mi csontig sarcolt szegény hazánknak minden rögét s minden téglájáf, melyek a mi lakóházaink menísváráí és végeredmény- 332 —