Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)
csöpögtetne a szivére. Csuklójára bilincsként erősödtek az öreg ember ujjai. És ment, ment a körmenettel* Minél távolabb ért, annál inkább könnyebbnek, tisztábbnak érezte a lelkét. Ujjongani szeretett volna örömében. Barátait fedezte fel a járdán sétálók között. Ezek öklükkel megfenyegették őt. De ő csak mosolygott és a fenyegetést semmibe sem vette. A Kálvária tövében térdre vetette magát. Térden kúszott fel a hegy tetejére, ahol Krisztus szoborba öntött alakja dacolt az időjárás mostohaságával. Minden szem őt figyelte. Az ő példája gyújtó erejű volt. Az emberek térdre hulltak és követték őt. Mind feljebb a hegy csúcsához. Péter alig vonszolta már magát, Térdeit forró vére áztatta. Amerre elhaladt, véres csík jelezte útját. Még egy keserves lépés... aztán kitárta karjait és megölelte Krisztus-keresztjét. Fejét odaszorította a Megváltó hűs lábaihoz és félig ájultan, de a magára talált ember boldogságával és kitörő örömével harsogta: — Megtaláltalak édes Jézusom... Erős dörömbölésre és kulcszörgésre ébredt. A fogházőr lépett cellájába. Nevetve mutatott a nyitott ajtóra : — Solymos Péter kommunista, sógorgyilkos, ön megszenvedett rettentő bűnéért. A földi igazságszolgáltatás büntetéséi kitöltötte. Menjen Isten szent nevében. Péter alig tudott felkelni keményaljú faágyáról. Térdei dagadtak és véresek voltak. Álmában megjárta a lelki tisztulás útját. Most már emelt fővel léphet az emberek szemei elé: birja az Isten bocsánatát is. Nagyokat lépett a lépcsőkön és boldog szivvel nyitotta ki az ajtót, mely a szabadba vezetett. Kint barátai várták. Ezeket félre lökte és nyílegyenesen a templomnak tartott, hogy elvégezze hálaadó imáját. Ez Solymos Péter megtérésének igaz története. 71