Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

enélkül nem is lesz belőle sohasem ember, de az igazi ember csak íud, de nem akar érted, nem akar káromkodni, mert az nem szép dolog. Aki káromkodik, az mérges és azt te mint okos gyerek már tudod, hogy aki haragszik, annak soha sincsen igaza. Most itt van a csokoládé, edd meg és aztán mehetsz a libákval. János barátomat már igen sokszor és igen sokan szidták a csúnya káromkodás miatt, de hogy valaki még meg is ajándékozza, azért, az nem fért hirtelen a fejébe. Hirtelen nem, de annál mélyebben belevésődött aztán ez a furcsa eset. János barátom azóta nem káromkodik. Ha kimegyek a falujukba és találkozunk, meg szoktam tőle kérdezni, tud-e még káromkodni, ő csak rábiccent s amikor tovább kérdem, szokott-e még, akkor megrázza kis buksi fejét. Ez tavasszal történt, akkor ismerkedtünk össze. Azóta jó barátok vagyunk. Nyáron kint voltam néhány napra segiteni a cséplésnél, hordásnál. Kaptam jó otthonszőtt kenderinget és gatyát és dolgoztam az én parasztjaimmal. Együtt raktuk meg a szekeret, aztán fent voltam a kazal hegyén rekkenő déli napsütéses melegben; lehet, hogy kevesebb volt, biztosan kevesebb is volt, de én ott fent legalább nyolcvan fokot éreztem, a gép adogatta a szalmát és mi hatan raktuk. A szomszéd gazda a gép miatt átjött, hogy végzünk-e ma, mert hogy akkor be lehetne aztán mindjárt hozzá húzatni a masinát. Meglát engem ott fent, felkiált hozzám: — Doktor úr, hát maga is eljött? De nem magának kellett volna a kazalra jönnie, hanem küldött volna egy pár nyitrai ügyvéget oda, hadd tudták volna, hogy milyen nehezen dolgozunk azért a pízért, amit ők olyan könnyen elkártyáznak a kávéházban. A motor zakatolt, úgy tettem, mintha nem hallottam volna. Nehéz lett volna onnan felülről egyet-mást bővebben válaszolni erre, meg aztán tudja Isten akkor ott fent valahogyan igazat is adtam a beszélőnek. 123*