Nyitrai írók könyve (Nitra. Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1935)

Hát ha egy nagyot káromkodsz, úgy hogy én is meghalljam és el is higyjem, akkor megkapod ezt a csokoládét. Hogy mi ment végbe ebben a pillanatban abban a kis emberagyban, nem tudom, de valami nagyon különös lehetett, mert az arc szinte belévonaglott. Aztán újra visszanyerte mosolygós kinézését, a szemek hol rám, hol a csokoládéra voltak szögezve, de az ajkak hallgattak. Hiába biztattam a gyereket, nem szólalt meg. Kis keze az enyémben volt és éreztem, hogy a pulzusa sokkal gyorsabban ver, mint ahogyan gyermekpulzus verni szokott. Úgy képzelem, hogy ezekben a percekben, melyek igy hangtalanul beleperegtek a visszanemtérő örök múltba, de összhangjuk beleketyeg a jövőbe, ezekben a pillanatokban János barátom agyában egy nagy gondolatcsoporlositás ment végbe. Már ülhettünk igy vagy jó nyolc —tiz percig, amikor azt mondom a Jánosnak: — Hát mi lesz János ? Elteszem vissza a zsebembe a csokoládét, ha most nem fogsz de rögtön káromkodni. Hiszen hallom, hogy minduntalan ott van a szádban a káromkodás, éppen most nem jut eszedbe? Tudod mit, számolok háromig és ha kimondtam a hármat és te addig nem káromkodtál, akkor magam eszem meg a csokoládét és te nézheted. El is kezdem mindjárt: Egy, kettő... János apró fogait egymásra szorította és alig fért igy közöttük egy mosolygós morgás... Kettőt már mondtam János, most mindjárt mondom a hármat, vigyázz ! Háááá... És ebben a pillanatban megnyíltak a fogak, János mosolya még mélyebben világított be a szemembe és egész halkan, de érthetően* lassan kijött: „Az anyád üssss-tenit!" — Na végre! Hát a csokoládé a tied, de jegyezd meg magadnak, hogy ez legyen a te utolsó káromkodásod, mert ne felejtsd el: Minden fiúnak, szóval gyereknek, embernek k ö 11 tudnia káromkodnia, mert 122