Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945
Bevezetés helyett
14 BEVEZETÉS HELYETT homogén Magyíirország a XVIII. század elejétől egyre inkább kevert, többnemzetiségű állammá alakult át. 8 A XVIII. század első felében az ország szlovák etnikuma is gyors iramban fejlődött, izmosodott, és déli, valamint keleti irányban jelentős mértékben terjeszkedett. A szlovák elem sikeresen hódította meg a Felvidék városainak egy részét, a szlovák etnikai határ Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Szepes, Sáros, Zemplén és Abaúj vármegyék területén pedig mindenütt az előretörő szlovákság javára módosult. A középkorban az északi hegyvidék aljáig terjedő magyar etnikum erőteljesen visszaszorulóban volt, a szlovákság pedig mindenütt kirajzott mélyen a síkvidéki területekre. Ekkor fedte át és asszimilálta véglegesen a terjeszkedő szlovák elem a Hernád és Tarca folyók menti Sáros megyei magyar falvakat, ekkor alakult ki az erős szlovák emikai beékelődés Nyitra, Érsekújvár és Nagysurány térségében, valamint Kassa környékén. Jelentős szlovák előretörés következett be a Nagykürtös és Balassagyarmat, a Tőketerebes és Sátoraljaújhely közötti területeken is, sőt a szlovák telepesek sikeresen népesítették be az Alföld hatalmas elnéptelenedett területeinek egyes részeit is. 9 A szlovák elem spontán térhódítását a magyar etnikum rovására a tudós Bél Mátyás, e jelenség megfigyelője és leírója többek között a következő szavakkal jellemezte: „Míg a magyarok fogynak, addig a szlovákoknak egyre jobban megy soruk, nem is annyira a vagyonosságban, mint inkább számbeli súlyuknál fogva. Ritka az olyan falu, amelyben nem lennének szlovákok. A magyarok ezekből elköltöznek és településeiket átengedik a szlovákoknak, de ha helyben is maradnak és tovább a szlovákokkal élnek együtt, nem szaporodnak. A szlovák családban három, négy, sőt hat gyermek is van, a magyarban egy vagy kettő. A fiatalabb magyar nemzedék nemcsak a szlovákok szokásait sajátítja el, hanem azok nyelvét is, és az öregek kihalásával ők is szlovákokká válnak. De sokan azok közül az idősebb magyarok közül is, akik azelőtt a szlovák nyelvet nem bírták, most úgy beszélik ezt a nyelvet, mint a született szlovákok." 1 0 Magyarországon a XVII. században és a XVIIi. század első felében tehát visszaszorulóban volt a magyar elem. A magyar emikum regenerálódása csak a XVIII. század /égén vette kezdetét, s a XIX. században az ország polgár csodásával ez a folyamat egyre inkább erőteljesebbé vált. A többnemzetiségű, többnyelvű Magyarországi n szinte természetes volt a lakosság kevered'se, egy második nyelv elsajátítása, sőt nem volt ritka az abszolút kétnyelvűség sem. A XIX. század közepi tői ismét felgyorsult belső