Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945
Bevezetés helyett
15 BEVEZETÉS HELYETT migráció a perifériákról az ország belseje, illetve a nagyobb városi központok felé irányult. Ez azt jelentette, hogy az ország külső megyéiben élő nem magyar ajkú lakosság soraiból állandóan folyt az elvándorlás a belső, szinte teljesen magyar nyelvterület felé, ahol aztán a szórványosan érkező egyének vagy családok fokozatosan beolvadtak a magyarságba. A városok nemzetiségi vidékeken is nagyrészt magyar nyelvűek és kultúrájúak voltak, amelyeknek a polgárosodás előrehaladtával valóban jelentős asszimilációs hatásuk volt A magyar anyanyelvű lakosság számát a magyarországi zsidóság egyre nagyobb méretű magyar nyelvűvé és magyar kultúrájúvá válása is hatékonyan növelte. Ez a rohamosan polgárosodó, az ország politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi életében egyre fontosabb pozíciókat meghódító réteg nemzetiségi vidékeken is zömmel a magyar elem sorait szaporította. Ez a jelenség főleg a Felvidéken, ott is leginkább a városokban volt szembeötlő. A századfordulón a felvidéki városok magyar anyanyelvű polgárságának jelentős részét már a megmagyarosodott honi zsidóság alkotta. 1 Mindehhez még hozzávehetjük, hogy az ország külső megyéit, tehát a túlnyomóan nemzetiségi vidékeket a múlt század vége felé és a századfordulón oly nagy méreteket öltött kivándorlás is jobban sújtotta, mint az ország belső területeit. Részletes statisztikai adatok ebben a vonatkozásban az 1899 és 1913 közötti évekből állnak rendelkezésünkre. A jelzett 15 év leforgása alatt a tágabb értelemben vett — tehát Horvát-Szlavóniával együtt — Magyarországról kivándorolt 1 390 525 lakosból 401 123 fő (28,9 százalék) volt a magyar, 989 402 fő (71,1 százalék) pedig a nem magyar anyanyelvűek száma, illetve százalékaránya. A 71,1 százaléknyi nem magyar anyanyelvű kivándorlón belül pedig éppen a szlovákság állt az első helyen a maga 21,6 százalékos részesedésével; ezután következtek a hazai németek (16,7 százalék), majd a románok (133 százalék), horvátok (9,9 százalék), szerbek (4,6 százalék), rutének (3,9 százalék) és végül az egyéb anyanyelvűek (1,1 százalék). 1 2 E sokszorosan összetett folyamat — a magyarság nagyobb természetes szaporodása a dualizmus korában, a nemzetiségi perifériák lakosságának belső migrációja a központi magyar területek felé, a nemzetiségi lakosság nagyobb kivándorlási vesztesége, a polgárosodó zsidó lakosság magyar nyelvűvé és kultúrájúvá válása — eredménye természetszerűleg egy lassú, spontán magyarosodás lett, amely az első világháború előtti évtizedekben az élet minden területén törvényszerűen megnyilvánult, s ezt a népszámlálások statisztikai adatai is nyomon követték. 1 3 Mindebből azonban téves lenne azt a következ-
