Popély Gyula: Népfogyatkozás – A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945

Bevezetés helyett

13 BEVEZETÉS HELYETT szerepük lehet ezen a téren, főleg az olyan országokban vagy társadalmi közegekben, amelyekben egy adott nemzetiséghez való tartozás valamilyen előnyt, illetve hátrányt jelenthet az egyén számára. Természetesen az anyanyelv felvételének is lehetnek buktatói, ugyanis itt sem kizárt a határozott anyanyelv hiánya. Vannak kettős anyanyelvű egyének, illetve természetes, eredeti anyanyelvüket már felejtők, és egy új nyelvet már jobban beszélők stb. Nyilvánvaló azonban, hogy sokkal kevesebb a határozott anyanyelv nélküliek, mint a kikristályosodott nemzeti öntudat nélküliek száma, a különböző taktikai meggondolásokból vagy kényszerből magukat eleve más nemzetiségűeknek vallók tetemes hadáról nem is beszélve. A nemzetiségi statisztikák és kimutatások tehát sokkal hűebb tükrei a tényleges állapotoknak, ha a népszámlálások alkalmával a számlálóbiztosok nem közvetlenül a megszámláltak nemzetiségét, hanem azok anyanyelvét rögzítik.

5 A dualizmus korabeli Magyarországon az 1869/III., az 1880/LII., az 1890/IX., az 1899/XLIII. és az 1910/VIII. sz. tc.-k rendelték el a népszámlálások megtartását. Az egyes számlálások időpontjának meghatározásában a magyar gyakorlat követte az 1872. évi szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszusnak azt a határozatát, hogy az egyes országok minden tíz évben, a nullával végződő évek végén tartsanak népszámlálást. Ezzel a határozattal összhangban Magyarországon 1880 óta minden évtized népszámlálással zárult.

6 Magyarországon 1880 óta tehát tízévenként tartottak népszámlálásokat, s azokon — a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően — a lakosság anyanyelvi hovatartozását is rögzítették, majd az anyanyelvi megoszlást automatikusan nemzetiségi statisztikának is tekintették. Keleti Károly, az ismert demográfus és statisztikus, a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal első igazgatója már 1871-ben kifejtette egyik tanulmányában, hogy bár „a nemzetiség semmi egyéb belső érzelemnél, hasonló a valláshoz, rokon a hazaszeretettel", a nemzetiségi hovatartozás leginkább elfogadható ismertető jelének mégis az anyanyelvet kell tekinteni, annak ellenére, hogy az sem abszolút biztos kritérium.

7 * * * A magyarországi nemzetiségi-nyelvi viszonyokkal kapcsolatban feltétlenül szükséges megemlítenünk azt a jelenséget, hogy az ország voltaképpen a török hódoltság alatti, szinte katasztrofális mértékű vérvesztesége, majd az azt követő telepítési akciók következtében vesztette el régi erős, abszolút — 75—80 százalékos — magyar többségét. A középkori, túlnyomó többségében nyelvileg