Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

a vendégek, lármájuk lehallatszott az országútra, hozzájuk. A teraszon ültek, Iván nem látta jól, hogy kik, csak Kormost ismerte fel, a szolgabírót, amint a terasz korlátján ült, és a lábát lógatta. Megálltak. Klári szembefordult Ivánnal, zavartan kereste a szót, szeretett volna mondani valamit, de nem találta. — Iván, ugye nem haragszik, ha nem hívom be... vendégek vannak ... maga tán nem is ismeri Őket... Iván!... Fájdalmas kiáltás volt ez az utolsó szó, mert Iván egyszerre újra érezte azt, amit ott, a vonaton érzett, és fejét szomorú lassúsággal fordította el a lányról. Elfordult, és elindult vissza, köszönés nélkül. — Iván .. Iván! Nem állt meg, fáradt, magába rogyott testét súlyos, lassan mozgó lábakon indította el vissza, a város felé. 46