Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

a találkozást, mert ez a kislány csak addig tartotta fogva őt, amíg maga előtt látta. Amikor magára maradt, olyankor mindig Mária lett az erősebb. Már túlhaladt a Rónayék kapuján, amikor eszébe jutott, hogy illenék megnézni Klárit. Visszafordult, bement a kapun. Nyitva volt az előszoba ajtaja, benn a belső szobában többen lehettek, mert hangos beszéd hallatszott ki az ajtón keresztül. Iván komótosan tette kalapját a fogasra, kíváncsi is volt, hogy ki lehet bent, gondolkodott is, hogy bemenjen-e, mert még egyszer se volt Rónayéknál, csak úgy, máshonnét ismerte őket. Kormos hangját hallotta belülről, úgy látszik, ő is betért hazamenőben. — ... Ostobaság, kérem, tessenek csak elképzelni... és ráadásul az a dolog azzal a tóttal... hogy arra bízott az Öreg ilyen fontos dolgot... hát lehet egy emberben megbízni, akit úgy hívnak, hogy Bodák Iván ... Ezt az utolsó két szót Kormos odabent csúfondáros megnyújtással ejtette ki. Iván egy kicsit megszédült, a fejéhez kapott, amikor a nevét így hallotta. Széles eresztéken zuhogott egyszerre agyába minden vére, már fellendült a keze a kilincsre, hogy feltépje az ajtót, és dacosan, keményen elébe álljon annak az embernek ott bent. Lendülő karja az előszoba sötét terébe hullott, keserűség öntötte el a száját. — Eh... ostobaság! A kalapja után nyúlt, és dobbanó, lassú, nehéz léptekkel fordult ki az előszobából. 41