Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

v Komolyan vette Iván a megbízatást, és az elkövetkező napokat erre a munkára szánta. Reggeltől estig az utcákon csatangolt, mindenüvé bement, 'ahol embereket látott, leste a szavakat, az emberek hangulatát, szeretett volna beugrani az agyvelejükbe, hogy mindent láthasson. Átment a szomszédos városokba, ismeretlen utcák tárták magukat előtte meztelenre, megnézte a falvakat, szóba állt a bakterral meg a bíróval, az asszonyokkal és papokkal. A kábulat már engedni kezdett, az emberek hideg szemmel kezdték nézni az eseményeket, de senki se hitte, hogy az állapot állandó maradjon. Mindenki valami megváltó csodát várt. Abban az érzésben élt minden, hogy odaát még mindig lélegzik a húszmilliós magyar állam, és nem látta senki, hogy a túlsó oldalon egy agyonsújtott ember hever a porban, aki magán se tud segíteni, nemhogy még a gyerekei védelmére siethetne. A munkájából élő középosztály, a fizetéséből élő hivatalnok forgott a saját tengelye körül, mint a perdített orsó, és nem tudta, hogy milyen irányban álljon meg, merre lendüljön. Ez az osztály sohasem engedte meg magának egy országban sem azt a fényűzést, hogy elvek szerint éljen. Évszázadok alázatos hajlongása puhává érlelte a hátgerincét, ott állt meg, ahová állította, és olyan formát vett fel, amilyenre idomította valamelyik felsŐbbséges hatalom. A pesti minisztériumból érkeztek néha emberséges, okos tanácsok: maradjatok a helyeteken... de utána nyomban jött Daróczy üzenete: kitartani, jövünk! Mint a kolomp nélkül maradt űzött birkahad, bámész tekintettel meredt a körülötte elömlő történelem felszínére, és az elveszett 42