Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Mirákulum

Bakos szeme messze révült a síkságon, magas, fekete teste hangos kiáltás volt a por fehér tengerében. — Az anyám ;.. Kosánné nagyon felfülelt a szóra, talán meg is állt egy kicsit, hogy jobban magába vegye: az anyja... hm, az anyja... hiszen akkor Filep Julcsának is befellegzett, akkor neki kuss a parókiáról, oda lesz a nagy dölyfössége. Hiszen utóbb, amikor az öreg tisztelendő úr betegeskedett, és hogy szabadabb lett neki a kamra, már beszélni sem lehetett vele. Na de ilyet, hogy ezt is megérje az élő .,. Hirtelen jött lendülettel esett neki az útnak, sietett, szedte a lábát szaporán, Bakos alig győzte követni. Egyszerre igen sürgős lett neki az út, merthogy ez igen nagy újság, ezt hamar el muszáj mondani, hogy Filep Julcsának fuccs a ténsasszonyság. Na de ilyet... Azért óvatosnak is kell lenni, és előrelátónak, nem lehet tudni, hogy lesz még, és mint lesz, azért hát, ahogy elérték a falut, mégis megszólalt. — Pedig hát jól főz Filep Julcsa ... — Az anyám is. Az öregasszony megállt. — Én már nem megyek tovább, hanem ott látni a tornyot, a parókia szembe van véle, most már odatanál, tisztelendő úr... dicsértessék. — Köszönöm, néni, mindörökké. Szétszórt, apró házak között haladt tovább, hol itt lett egy, hol ott, mintha csak játszottak volna velük a nagyok gyermek módra, hogy ezt a kockát ide állítom, azt meg oda. Gyermekek álltak az út porában, tágra nyílt szemmel nézték a papot, aki nem volt az övék, de mégiscsak pap volt, mert fekete volt a szoknyája. Nagyon nézték, hát köszönni is elfelejtettek, csak egy asszony kukkantott ki a palánkon, és mondta feléje a dicsértesséket. Kosánné már befordult az első udvarba, ott már beszél, ott már tudták, hogy nem lesz maradása Filep Julcsának, mert ez az új pap, és ennek az anyja fog főzni. Könnyen ráakadt a plébániára, kérdezni se kellett senkit, 203