Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

eredemény lett volna, akkor az nem az ő eredményük lett volna. Hát nem látod? Iván hallgatott. — Kik a ti vezéreitek? Azok, akik mindig vezérek voltak, akiknek mindig a képviselői mandátumuk volt a fontos, nem a nép. Mit jelenthet ebben az államban egy magyar mandátum, vagy kettő, vagy tíz? Mit jelent egy lapát főid a Tisza áradásában? Iván nagy szemeket meresztett Máriára. — Hát ezt honnét tudod, amit beszélsz ?... Mikor láttad te ezeket a dolgokat? Mária mosolygott, de ez a felhevült lélek enyhülése volt. — Te dolgozol, lótsz-futsz, és nem látsz, én téged nézlek, a munkádat, és az egészet nézem, kívül vagyok, és látok. Azt is látom, hogy a Hitelintézet megbukott, és anyádnak négyszáz részvénye veszett oda. Egy egész vagyon. És új bank nyílt a piacon, amelyikben nincsen része senkinek az itteniek közül. Csak adósságlevelek. Iván elgondolkozva nézte a gyermekasszonyt, aki ősi ösztönének szűk látókörén át ilyen tragikus élességgel látta meg a dolgok lényegét. Ezt így, ilyen korán, a hősi kornak kábító ködében csak az asszony szűkre szabott horizontja tudja ilyen pontosan és szabatosan kivetíteni magából, az a horizont, amely lezárul a család határkövénél. Kopogtattak. Iván felugrott fekvőhelyéről. — Erről majd beszélünk még, Mária. Nyílt az ajtó, és az egyik rendőrségi detektív lépett be. — Nem zavarok? — Tessék. A detektív fiatal ember volt, ismerőse Ivánnak, és arcán a kötelességteljesítés kellemetlenségét hivatalos mosolygás enyhítette. — Csak érdeklődni jöttem... Semmi különösebb oka nincs a látogatásnak ... Az asztalhoz lépett, az asztalon írások, újságok hevertek szerteszéjjel. — Olvas valamit? 182