Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

még a háború idejéből, képviselő korából származott, megmutatta a portásnak, és a társaságra mutatott. A portás belenézett a könyvecskébe, jóleső szolgaalázatra húzódott szét a képe, és szemérmetlen igazságtalansággal nyitott ajtót a négy embernek. Lekacagott arcáról az újjászületés pár hetes gyönyörűsége, amióta teljes f esztelenséggel lehet újra alázatos, újra szolga, amikor újra különbséget tehet az emberek között. Egy sápadt tanítónő állt az ajtó mellett a kisfiával, a gyerek felkapta a spárgával átkötött, duzzadó cipőskatulyát, és megrántotta az anyja szoknyáját. — Menjünk, mama. A portás arcára félelmetes komorság meredt egyszerre, bal kezével lekattantotta a kilincset, jobb keze feszesen magasodott a levegőbe. — Még nincs beszállás! Az asszony visszahúzta előrelendült lábát, a gyerek viszszatette a dobozt a földre, azután tovább nyalta az ajtó üvegablakát. ök négyen végigmentek a peronon, a vonat még messze kint volt a vágányok között. Klári előresietett. Bodák utánakiáltott: — Add ide, Klári, a csomagodat, nehéz lesz odáig. Nyáry báró megállt, mint akinek hirtelen ötlete támadt, és utánuk szólt: — Várjanak csak! Megálltak. Nyáry letette a kézitáskáját, bement a forgalmi irodába, és egy vasutassal jött ki. — Kérem, méltóságos uram, mindjárt, mindjárt... Felfakadt hevülettel szaladt a sínpárok között, fütyült, integetett a kint álló szerelvény felé, amíg az lomha mozgással be nem mászott a Keleti pályaudvar piszkos üvegházába. A vonatvezető arcán meglepetés volt, amikor leugrott a megálló vonatról. — Még ráértünk volna beállni, ellenőr úr, hiszen csak egy óra múlva lesz beszállás. Az ellenőr neheztelő, halk szemrehányással csendesítette el. — A báró úr őméltósága kedvéért, tudja, Platz, hiszen 10