Tamás Mihály: Két part közt fut a víz, Mirákulum, Drótvasút

Két part közt fut a víz

II

I Most pedig, ha majd felülnek a vonatra, tegezzék egymást. Ne felejtse el, hogy az úton Klári a húga lesz... Tudja, mégis megszólnának, hogy fiatal lányt egyedül engedtem ilyen útra. Éltetőné bízta ezekkel a szavakkal leányát Bodák Ivánra. Klári tizenhat éves, szőke, kicsorduló fiatalság, ideges nevetéssel mutatta, hogy tetszik neki ez az újfajta helyzet. Bodák is nevetett. — Nem bánom, Klári, testvéremnek fogadom, de mi lesz, ha Beregszászra érünk? Azután is a testvérem marad? A lány elpirult, mondani akart valamit, de ekkorra már odalépett hozzájuk Nyáry báró, akivel Bodák még régebben megbeszélte az együttes utazást. Bodák szája szélére sunyi mosolygás szökött, próbát tartott a csalásból. Éltetőnére mutatott: — Nyáry báró ... a nagynéném. Azután Klárira. — A húgom ... Klári. A báró a cvikkere alól felületes nézéssel gusztálta a lányt, és meg volt elégedve. Meglátszott rajta. — Útitársak leszünk? Éltetőné szólt: — Igen, a lányom... a kishúgom Beregszászra megy. Nyáry nem vette észre az elszólást. — Hiszen akkor egész úton együtt megyünk, én a birtokomra utazom, Beregszász mellé. Az utasok félelmetes tömegben gyülekeztek a váróteremben, a báró jónak látta, hogy kipróbálja a kommün után újjáéledt hatalmát. Elővette arcképes szabadj egyét, amely 9