Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

Ezt gondolta akkor Fejó János, mert, hogy a setét kissé fölengedett, látni lehetett a szigetről, hogy a cseh parancsnok hogyan rendelkezett. Hat katonát csónakba parancsolt át a szigetre menekülök után. „Mi lesz most?" — kérdezte magától Fejó. „Mi lesz most?" — s kapta karikását elő. Előkapta, maga se tudja, hogy, kettőt-hármat a levegőbe vágott. S mi történt? Az üldözők szaladtak, rohantak, ki-ki, amerre látott. Időbe telt, amíg a parancsnok a töltés mögött összeszedte őket. Jó fedezékbe gépfegyvert is rendel, s kattog a gép haláltosztó renddel. És a gyilok nem üvölt vaktába, kezelője arra a pontra céloz, ahonnan a szigetről a szél most át a Dunán pattogó hangokat hoz. Beveszi Fejőt jól a célzásba, és a teret körbe, Jól megkaszálja. Elhallgat a szigeti durrogtatás, kiesik a kézből tul a karikás. Elesett Fejő szigeti földön, fedezve övéit egy karikással, s csak lőtte tovább a szigetet a gépfegyver eszeveszett ropogással. A szigetiek futottak tovább, a magyar oldalról csónakok mentek át, s mire feljött a hajnal a Dunára, kétszáz került át túlsó Oroszvárra. Fejőt harmadnapon eltemették, Oroszvár adott sírhelyet neki, fájdalom oltára a koporsó,