Mint fészkéből kizavart madár... – A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában, 1945-1949

Borzalom, pusztulás, rót levegő, erőszak, sikoly, szerteszálló pernye, sátán láncrul szabadult kutyád, gútori szivek eltiport reménye, kín, szenvedés, haláil közelsége, megszakadt szívek riadt dobogása, arcul veretése népnek, nemzetnek, szörnyű megcsúfolása az embernek. XIII Ének Fejő Jánosról Fejő János ezalatt a másik szárnyon vezényelte a menekülést. Vizközi pap kelyhe nem hozott itt a menekülésben semmi enyhülést. Sötét volt, nem látták az üldözők, hogy a pap kelyhét a Dunába dobja. „Stúj! Stúj! — Állj! Állj! — kiáltották a parton, ujjnyira süllyedtek minden csónakon. S ordítnak, rohannak ide-oda, lövésre készek gyilkos fegyvereik, s hogy a csónakok meg nem állnak ott, első lövéseik eleresztik. Levegőbe száll az első lövés, mire a menekülők visszatérnek. Gyenge asszonyi s gyermeki sikollyal nem tudsz megküzdeni az erőszakkal. Látta Fejő Jáinos a helyzetet, vére csomósodik az ereiben, öklét szorítja, fogát csikorgatja, tehetetlenség ül bent a kebliben. »Volnánk csak egyenlők most fegyverben" — gondolja kiszolgáltatottságában. .És ha magyar oldalon mindezt hallják, a lövéseket mért nem viszonozzák?" 29