Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig
A történelem vihara - A konfiskáció
Az elkobzott kisipari vállalatok és családi házak elosztását az 1947. február 14-i 31. számú törvény szabályozta. A törvény alapszabályként kimondta, hogy ezeknek az ingatlanoknak a kiutalásakor csakis cseh, szlovák vagy más szláv nemzetiségű csehszlovák állampolgárok igénye vehető figyelembe. Ennek a törvénynek a végrehajtására adták ki az 1947. szeptember 2-i 163. számú kormányrendeletet, amely szerint mindazokat a családi házakat, amelyeket a 108/1945 Sb. számú köztársasági elnöki dekrétum alapján koboztak el, a Telepítési Hivatal csak olyan cseh, szlovák vagy más szláv nemzetiségű igénylőknek juttathatja, akik csehszlovák állampolgárok, esetleg ezen igénylők családtagjainak, ha velük közös háztartásban élnek, és nem német vagy magyar nemzetiségűek. Ezt a jogszabályt módosította az 1948. április 20-i 89. számú kormányrendelet, majd az 1949. február 15-i 32. számú kormányrendelet, amelynek alapján a belügyminiszter az 1949. március 19-i 97. számú rendeletével publikálta a törvénytárban említett kormányrendeletek hatályos szövegét. Természetesen az igénylőkre vonatkozó valamennyi eddigi nemzetiségi korlátozás hatályban maradt (22. §), tehát azok továbbra is csak cseh, szlovák vagy más szláv nemzetiségű csehszlovák állampolgárok lehettek. A rendelet 1949. február 23-án lépett hatályba. Az elkobzott kisipari vállalatok kiutalásának elősegítése érdekében jelent meg (a 31/1947 Sb. számú törvény végrehajtására) az 1947. június 17-i 106. számú kormányrendelet, amely csak olyan igénylőknek tette lehetővé, hogy hozzájussanak egy-egy elkobzott kisipari vállalathoz, akik igazolták, hogy csehszlovák állampolgárok, vagy az 1946. április 12-i 74. számú alkotmánytörvény 1. és 2. §-a szerint annak minősülnek, továbbá akik cseh, szlovák vagy más szláv nemzetiségű személyek stb. E helyt meg kell jegyezni, hogy az „ellenség" elkobzott földbirtokainak telekkönyvezését és a földjuttatásokkal kapcsolatos néhány jogviszony rendezését az 1947. május 8-i 90. számú törvény szabályozta. A konfiskált mezőgazdasági birtokok alkalmazottainak és családtagjainak elhelyezéséről az 1947. január 30-i 16. számú törvény intézkedik, amely azonban csak Cseh- és Morvaország területén 65