Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

A történelem vihara - A konfiskáció

volt hatályban. Szlovákia területére több mint egy esztendő elmúl­tával terjesztette ki a hatályát a 62/1948 Sb. számú törvény. Meg­hatalmazása alapján a földművelésügyi miniszter a törvénytárban hirdette ki e két törvény egységesített hatályos szövegét 106/1948 Sb. számmal. Figyelemre méltó, hogy az új földreformról szóló 1948. március 21-i 46. számú törvény szerint földjuttatásban még mindig csupán a cseh, a szlovák és más szláv nemzetiségű csehszlovák állampol­gárok részesülhettek. Ezzel a jogszabállyal összefügg az 1949. jú­lius 12-i 192. számú kormányrendelet, továbbá a 98/1950 Sb. szá­mú törvény a földművelésügyi miniszter 1951. március 15-i 22/ 1951 Sb. számú rendelete. 6 5 Visszatérve a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. évi 4. számú rende­letéhez, tekintsük át, hogy a végrehajtására kiadott 1945. március 10-i 24/1945 Ü. v. számú hirdetmény egyebek közt milyen köteles­ségeket rótt a helyi nemzeti bizottságokra, amelyeknek javasla­tokat kellett készíteniük a vagyonelkobzásokra. A jogszabály 1. §-a 1. bekezdésének b) és c) pontja szerint a magyarok személyle­írásának, már akiknek a birtoka konfiskáció alá esett, a következő adatokat és bizonylatokat kellett tartalmaznia: a) milyen nyelvet használ a családi érintkezésben, b) melyik magyar pártnak volt a tagja, főképp tagja volt-e a Nyi­laskeresztes Pártnak, és abban milyen funkciót töltött be, c) milyen nemzetiségűnek vallotta magát a legutóbbi népszám­láláskor, d) bizonylatot politikai és nemzeti megbízhatóságról, főként ar­ról, milyen magatartást tanúsított a szlovák kisebbséggel szemben a magyar megszállás idején. A szlovák nemzet árulói és ellenségei személyleírásának magá­ban kellett foglalnia nemzetiségre való tekintet nélkül a következő adatokat: a) milyen nyelvet használ a családi érintkezésben, 6 5 Vö.: Sbírka zákonů..., 1945. évf., 48. rész, 248.; 1947. évf., 9. rész, 152.; 16. rész, 203.; 43. rész, 482.; 50. rész, 539.; 78. rész, 843.; 1948. évf., 21. rész, 425.; 25. rész, 737.; 35. rész, 804.; 1949. évf., 32. rész, 283.; 43. rész, 454.; 57. rész, 560.; 1950. évf., 43. rész, 382.; 1951. évf., 14. rész, 75. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom