Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

A történelem vihara - A kezdet kezdetén

Hasonló hangvétel jellemzi azt a beszámolót is, amely Szlová­kia Kommunista Pártjának kassai munkaértekezletén hangzott el 1945 februárjának végén. 3 Hátborzongató már a címe is annak az állásfoglalásnak, amelyet a küldöttek akkor ott elfogadtak: Azoknak a sérelmeknek a meg­torlása érdekében, melyeket a magyarok a szlovák nemzeten elkö­vettek. Ez a dokumentum részévé vált az értekezleten jóváhagyott, Szlovákia Kommnnista Pártja felhívása az SZLKP valamennyi szer­vezetéhez és tagjához valamint az egész szlovák demokratikus köz­véleményhez címen ismertté vált programnak. 4 A Felhívás, amely a párt valamennyi tagjára nézve kötelező érvényű volt, egyebek közt kimondja, hogy a magyarok az utóbbi hat esztendőben további súlyos bűncselekményeket követtek el a szlovák nemzet ellen, ezért Szlovákia Kommunista Pártja a következőképpen határozza meg a Szlovákia területén élő magyarok iránti viszonyát: Mind­azokat a magyarokat, akik üdvözölték és támogatták Szlovákia déli területeinek Magyarországhoz való csatolását és a fasiszta magyar katonaság által történt elfoglalását, mindazokat a magyarokat, akik jogsértő és erőszakos cselekményeket követtek el ezeken a terüle­teken a szlovák nép ellen, mindazokat a magyarokat, akik fegy­roku 1938 poslala peštianska vláda, musia odíst ta, skadiaľ prišli. Posta­venie tunajších maďarských občanov bude závisieť od toho, ako si určia svoj vztah k slovenskému národu, k novému Československu a k ich de­mokratickej a slovanskej orientácii. Povinnosťou demokraticky zmýšľajú­cich Maďarov je vykoreniť všetky fašistické, protislovenské a hungaristic­ké elementy. Pomaďarčeným občanom slovenského pôvodu umožníme, aby sa včlenili do slovenského národného života. (Národná obroda, 1945. február 4., I. évf., 1. szám). 3 Szlovákia Kommunista Pártjának munkaértekezletét 1945. február 28-a és március 1-je között tartották Kassán. Az volt a célja, hogy vázolja a politikai és a gazdasági helyzet alakulását Szlovákia felszabadított te­rületén, továbbá, hogy meghatározza a párt pontos és egységes irányvo­nalát a legfontosabb időszerű kérdésekben. Vö.: Pravda, 1945. február 27., 16. szám. Az elfogadott állásfoglalás szlovák nyelvű címe: Všetko za úplné vy­hnanie Nemcov a znovuvybudovanie Slovenska. A Felhívás, az Ohlas így látott napvilágot: Za nápravu krívd spáchaných Maďarmi na slovenskom národe. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom