Gyönyör József: Mi lesz velünk, magyarokkal? – Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből 1918-tól napjainkig

A történelem vihara - A kezdet kezdetén

veresen harcoltak a szövetséges Vörös Hadsereg, a csehszlovák ka­tonai egységek és a szlovák partizánok ellen a Szovjetunió területén, mindazokat a magyarokat, akik a német megszálló ka­tonaság oldalán harcoltak és még harcolnak Szlovákia területén a felszabadító hadsereg és a szlovák partizánok ellen, a hitleri Né­metországnak mindezeket a legyőzött zsoldosait el kell ítélni és meg kell büntetni mint a szlovák nemzet, a szlávság és a demokrá­cia ellenségeit. Egyúttal követelte, hogy kérlelhetetlen szigorral járjanak el ezen ellenséges elemek és mindazon magyarok ellen, akik 1938. november 6-a után megszállókként és magyarosítókként, költöztek Szlovákia területére. Majd így folytatja: A magyar la­kosság demokratikus és antifasiszta képviselőinek meg kell értenie, hogy csakis akkor nyerhetik el a szlovák nemzet bizalmát, ha maguk is tevékenyen küzdeni fognak azon magyarok ellen, akik a szlovák nemzeten az említett bűncselekményeket elkövették, ha fenntartás nélkül és ténylegesen elhatárolják magukat mindenne­mű leplezett irredentizmustól, és felvilágosító munkájukkal hoz­zájárulnak a német és a magyar betolakodók Szlovákiából való kiűzetéséhez. Szlovákia Kommunista Pártja a továbbiakban amel­lett szállt síkra, hogy Szlovákia azon területei, melyeket a múltban és a legutóbbi hat esztendőben erőszakkal elmagyarosítottak, terv­szerűen és fokozatosan ismét szlovákká legyenek. Majd a Felhívás ezekkel a szavakkal folytatódik: Dél-Szlovákia gazdag és termé­keny földjének, amelyről a magyar grófok és földesurak a hegyek közé szorították a szlovák földművest, újból vissza kell kerülnie a földművelő szlovák nép kezébe. Végül kimondja, hogy azokban a községekben és városokban, ahol a magyar lakosság akár több­ségben, akár kisebbségben van, mielőbb közigazgatási bizottsá­gokat kell létrehozni. 5 5 Részlet a Felhívás szlovák nyelvű szövegéből (a Za nápravu krívd spá­chaných Maďarmi na slovenskom národe c. részből): Maďari, zvedení zločinnou imperialistickou a veľkopánskou politikou svojich vládcov, do­pustili sa v priebehu uplynulých šiestich rokov nových ťažkých zločinov a krívd na slovenskom národe. Preto KSS takto formuluje svoj vztah k Maďarom žijúcim na území Slovenska: „Všetci Maďari, ktorí uvítali a podporovali privtelenie južných oblastí Slovenska k Maďarsku a ich obsadenie maďarským fašistickým vojskom, všetci Maďari, ktorí sa do­15

Next

/
Oldalképek
Tartalom