Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Láng űr az ebédnél mindent pontosan elmesélt a felesé­gének, hogyan történt, miket mondott Emma, és hogyan mondta, félve vagy vidáman. Lángné derűsen hallgatta. — Hát nem megható ez a gyerek? — kérdezte. — Rokonszenves, szó sincs róla — felelte Láng úr, és az asztal alatt megigazította vasalt nadrágját. — Én nagyon szeretem — folytatta az asszony, és zöld szeme puhán fénylett —, tiszta, becsületes, és mint ember is kiváló. Néha olyanokat mond, hogy megdöbbenek. A múltkor például azt kérdezte, hogy szeretlek-e téged, mert te jóval idősebbnek látszol nálamnál. Ha valaki más kérdi, ízléstelennek tartanám, de ő olyan őszintén érdek­lődött, mentesen minden kíváncsiságtól, hogy éreztem, kérdése aggodalomból és abból az erős kívánságból ered, hogy boldog, elégedett legyek. Van megfigyelőképessége, és képzeld, meséket is olvas, könyveket kért tőlem. Adtam is neki, pedig tudod, hogy könyvet nem szoktam kölcsö­nözni. De őt nem lehetett visszautasítani. Elmondott egy Andersen-mesét, oly meglepő elevenséggel, minden rész­letre emlékezve, hogy az ámulattól nem tudtam szóhoz jutni. Igazán drága, nemes teremtésnek tartom, és örülök, ha látom szőke, kendős fejét, szemérmes arcát. El is határoztam, hogy karácsonykor valamivel megajándéko­zom. Már arra is gondoltam, hogy egy feldíszített kará­csonyfát küldök neki. Ha csütörtökön megjelenik elmarad­hatatlan lompos kutyájával, olyan öröm fog el, mintha távoli, kedves rokonom érkezne. Van valami a szemében, hangjában, egész megjelenésében, ami csak az igaz embe­reket jellemzi. Ennek a gyermeknek nincsenek titkai; rá lehetne bízni az egész házat, és minden tárgyat a he­lyén találnál. És ami a legfontosabb, nem tűri a piszkot, személyes ellensége minden porszemnek. Érted te ezt? Láng úr mosolygott, rideg, komoly arca olyan volt, mintha gyűrött lett volna. Ez az ember nem tudott moso­lyogni, minden érzelmével és gondolatával a hivatalát szolgálta, és a feleségén kívül alig ragaszkodott valaki­hez. Igen művelt, széles látókörű embernek tartották a város­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom