Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

ban, de a formalitásokon, udvarias köszönésen, kézfogáson kívül kevés fűzte őt ismerőseihez. Banknyelven beszélt, rövid és szabatos mondatokban, ahogy hivatalában megszokta, és sohasem tudta megérteni felesége rajongását vagy elragadtatását emberek vagy dolgok iránt. Ő is ismerte Emmát, kedvelte is, de hogy rendkívüli tulajdonságokat fedezzen fel egy szolgálólányban, azt nem tartotta se fontosnak, se szükségesnek. És Láng úr sohasem gondolt arra, hogy felesége talán azért tud lelkesedni egy emberért vagy egy képért, mert meg nem született gyermekének tulajdonságait, színét, hangját, mozdulatát keresi bennük. XVII Katkára egyszer már rájött a roham. Összecsomagolta az ingeit egy batyuba, és el akart menni valahová, mindegy, hogy hová, csak itt ne maradjon... Menni, menni, az országutakon letérdelni a keresztek elé, és tovább menni a kéklő hegyek felé, és onnan is tovább... Talán egészen Istenig, hogy személyesen kérje bocsánatát. Talán erre gondolhatott Katka, amikor először felkészült. Érezte, hogy találkoznia kell Istennel, bízott az erejében, meggyőző hangjában, szenvedélyes kitöréseiben, hogy Isten engedni fog, és visszaadja szíve nyugalmát, és letörli arcáról azt az elviselhetetlen, bűzlő sárgaságot. Akkor közbelépett Emma, és birkóznia kellett Katkával, némán, nehogy botrány legyen belőle. Másodszor azonban Emma nem volt otthon, és Katka újra összeszedte szegényes holmiját, batyuba kötötte, és a hátára dobva elindult anélkül, hogy bárkinek egy szót szólt volna. Egy keresztútnál letérdelt a megtépázott kereszt elé, és elfelejtett továbbmenni. Csendőrök akadtak rá, félig ájultan hevert a kereszt lábánál, zavaros szemekkel, kiéhezve. Azonnal bevitték az őrszobára, onnan a közeli őrültekházába. 86