Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

— Nos — kérdezte bizonytalanul mosolyogva —, és az olyan nagy baj? Hisz férfiember, és ma már... Fodorné hirtelen felemelkedett, mint aki menni készül, és ez a mozdulat is éppoly kiszámított volt, oly pontosan odatartozott jövetele céljához, mint minden szava. — Drágám — mondta fenyegetően —, én anya vagyok, és ezért úgy érzem, kötelességemet teljesítem magával szemben isj amikor figyelmeztetem, hogy Náthánt a legrövidebb időn belül meg kell házasítania; Náthán veszélyben van, mert a baj éppen az, hogy az a sápadt kisleány igen makacs, és Náthán igen vad. Érti-e, most már, hogy mire gondolák? Fodorné, látva, hogy szomszédnője már nem mosolyog, hanem lesújtva, összeroskadva ül a széken, az ajtó felé tartott, és onnan visszafordulva megjegyezte: — A Lenkére is gondoltam természetesen. Ez volt a végső érv, az utolsó kilőtt nyíl, amely a kellő időben pontosan a megfelelő helyre talált. — Maradjon — kérte Elekné most már komolyan és fájdalmasan. Hangjából a béke, a nyugalom vágya és alázat csengett. Fodorné visszaült a helyére, és győzelme biztos tudatában rákezdte. — A kövér, sátoros Farkasnénak van egy öccse, falun lakik, özvegyember, két kisfia van és jól menő kocsmája. Rá gondoltam. Farkasnéval beszéltem, neki tetszik az ötlet, és egész biztos, hogy Lenkét egy fillér nélkül is elveszi. Ha megengedi, hogy Lenkével négyszemközt beszéljek, vele is elintézem az ügyet. Egy özvegyember sokszor többet ér bármelyik fiatalnál. Elekné sírva fakadt, az öröm »könnyei voltak-e ezek, vagy a fájdalomé? Nem lehetett tudni, de Fodornét nem is érdekelte. Megszakítás nélkül folytatta: — Egy hónapon belül meg kell tartani a két esküvőt, ugyanazon a napon. így legalább kevesebbe fog kerülni. Mit gondol? Elekné fáradtan bólintott. Fodorné összehúzta vállán szürke pepita kendőjét, és elégedetten távozott. 62