Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

emberek vagyunk, tapasztalt asszonyok, és évekig egy volt a sorsunk, egyformán kínlódtunk, vergődtünk. Most érdekeink találkoznak egy ponton, és erről szeretnék beszélni. Nem szemérmeskedem tovább, túl vagyok már rajta, egyszerűen és őszintén, kertelés nélkül megmondom magának, hogy miről van szó. Szeretném, ha a maga Náthánja feleségül venné az én Linámat, aki... Elekné azonban nem várta be a mondat végét, hirtelen talpra ugrott, mintha megtüzesedett volna alatta a szék. — Hogy képzeli — lihegte izgatottan —, édes Fodorné asszonyom?! Hogy képzeli, hogy a fiam egy fillér nélkíi

1 házasodjon? És aztán itt a Lenkém, aki két évvel idősebb nála; a dolog nem olyan egyszerű, ahogyan maga elképzeli. Fodorné nyugodt maradt, erre az erőtlen kitörésre el volt készülve még mielőtt megnyalta volna a szája szélét. — Maradjunk, kedvesem, a tárgynál — hunyta le békülékenyen a szemét —, csak szépen sorjában. Ha az ember nyugodtan gondolkozik, akkor minden egyszerűvé válik. Először is, az én Linámnak tízezer koronája van. Szép pénz ez manapság, egy fűszerüzletet vagy tejcsarnokot mindenesetre be lehet rendezni belőle. Az én Linám szorgalmas, dolgos lány, ha nem is világszépe. De hát a maga Náthánjára sem lehet ráfogni, hogy szép volna, sőt... — Mi az, hogy sőt? — vágott közbe Elekné. —• Mit jelentsen ez a sőt? Egészséges, mint a vas, és engedelmes, mint a bárány. Olyan férj lesz belőle, hogy keresni kell a párját. — Ügy? — gúnyolódott epésen, de változatlan nyugalommal Fodorné. — Már látom^ kedves szomszédasszony, hogy egyről-másról fel kell magát világosítanom. Tudja-e, hol találtam meg akkor Náthánt? Megsúghatom: kint a folyóparton, éppen enyelgett a Friedné szolgálójával, azzal a sápadt kis madárkával, aki úgy néz ki, mintha kettőig sem tudna számolni. Persze kitesszük majd a szűrét, de csak akkor, ha megtörténik az eljegyzés. Elekné az első pillanatban megdöbbent, de mindjárt védekező álláspontra helyezkedett. 61