Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

ragban, igyekezett részvétteljes arcot vágni, és ez nem is esett olyan nehezése, mert titokban kedvelte Eleknét. Elválaszthatatlan barátnők voltak, húsz éve szomszédoik, sok­szor összevesztek, és acsarkodtak egymásra, de ha baj tör­tént, máris egymás mellett ültek és tervezgettek. Mintha a gyűlölet és harag csak arra való volna, hogy még job­ban összeforrassza barátságukat. Fodorné valósággal hízott, úgy élvezte, hogy mihelyt baj van, mindenki nála keresi a segítséget. No de ezt semmi esetre sem szabad vele érez­tetni, gondolta nagylelkűen. Ezúttal Lina is kitett magáért, mogyorós tortával kínálta Eleknét, és Zelma, a fiatalabb Fo­dor lány, aki olyan gőgös, hogy nem hajlandó előre kö­szönni a Lenkének, most abbahagyta a varrást, és komolyan érdeklődött az eltűnés apróbb részletei iránt. Eleknének persze mindez jólesett. Ugyanekkor Fodornéban, megtört, kövér barátnőjét látva, újra felvillant a régi remény, hogy Náthán elvehetné a Li­nát, aki ugyan egy évvel idősebb nála, de ez nem számít, mert kevesen tudják. Fodorné meg volt győződve róla, hogy Náthánnal semmi komolyabb baj nem történt, mert mi is történhetne ilyen naplopóval, egy ilyen ingyenélővel, aki mást sem tesz, csak fogyasztja azt a keveset, amit apja kétes eredetű lóvásárlásaival megkeres. Egy ilyen semmire­kellőnek természetesen lányokon jár az esze, és biztos, hogy szoknya miatt tűnt el. De később kitűnő férj lehet be­lőle. Az igazat persze nem lehet neki megmondani, de meg kell őt nyugtatni. — Nézze — mondta nyugodtan Eleknének, és már fel is kapta szürke pepita kendőjét —, maga most szépen itt ma­rad, mert ilyen kétségbeesetten úgysem mehet az emberek közé, én pedig kimegyek, és megérdeklődöm, mi történt. Talán megtudok egyet-mást. Most egye meg szépen a tortát, a Linám műve, nyugodt lehet, majd én is eszem magánál a Lenke esküvőjén. Elekné ugyan megérezte a rejtett szúrást, mégsem tudta magát kivonni a másik asszony hangjának varázsa alól. Fodorné, mikor kilépett pepita kendőjében a házból, még nem tudta pontosan, hogyan, miképp fogjon hozzá a 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom