Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

IX Másnap Elekné kétségbeesetten jajveszékelve és kezét tördelve kereste fel Fodornét, akivel addig haragban volt. Jajgatott, mintha halottat siratna, és nem lehetett keservén enyhíteni, oly zivatarosan tört ki belőle a fájdalom. — Jaj, jaj, mit tegyek, mit tegyek, eltűnt az én egyetlenem — és tépte a haját, vörösre sírt, könnyáztatta arcát. Náthán eltűnt. Fodorné próbálta megnyugtatni, a lelkére beszélt, hogy nincs mitől tartania, biztos, hogy megkerül, hisz manapság gyakori eset, hogy fiatalemberek kiruccannak valahová. De Eleknét nem lehetett megnyugtatni. Fodorné dühös lett, ez az asszony még képes azt hinni, hogy a hülye fiát elrabolták, de hangosan csak annyit mondott: — Ugyan, ugyan, Elekné asszony! — Ö, bár meghalnék, bár meghalnék — lihegte Elekné fáradtan. Már reggel óta jajgatott így toporzékolva, ki-kitörve, és rohanni szeretett volna, házról házra járni, hogy fájdalmát szétszórja, mint a nyavalyát. De Lenke nem engedte, nem akarta, hogy anyját ilyen feldúltan lássák az Idegenek. Lenke nem szerette Náthánt, nem is nyugtalankodott miatta, úgy vélte, egy olyan legény, mint Náthán, minden marhaságra képes. De Elekné, akit Náthán szemérmetlen viselkedése nyugtalanított, megsejtette a bajt. — Ne tedd magad nevetségessé — könyörgött Lenke —, hidd el, a botrány csak nekem árthat. Mi lesz, ha kiderül, hogy valami cselédlánnyal hált? ... Ilyen értelmesen beszélt Lenke, akiről ellenségei is elismerték, hogy okos lány, de hozzátették, hogy a szakállát titokban borotválja. Ez a szakáll, a pár szőrszál az állán, amit egyszer Lina jelenlétében égő gyufával perzselt le, ez volt a veszte, ezért nem tudott férjhez menni. Elekné azonban ez egyszer nem hallgatott Lenkére, az első óvatlan pillanatban megszökött otthonról, és egyenesen Fodornéhoz — Lenke legnagyobb ellenségéhez, a szakállrémhír terjesztőjéhez rohant. Fodorné persze szívesen fogadta, úgy viselkedett, mintha sohasem lettek volna ha52