Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
szavát kinyilatkoztatásnak vélte, hitt benne rendületlenül, és voltak is hívői, akik gyakran eljártak hozzá, mint egy vén, halhatatlan istennőhöz, gyónni és áldozni a konyhákból ellopott holmikkal. Emma és Ida kiült az ablak elé a padra. Feszült érdeklődéssel figyelték Katkát. Emma már megbánta viselkedését, és legszívesebben letérdelt volna eléje, hogy bocsánatot kérjen, de erre nem volt alkalom. Katka az emlékezetes eset óta rá se hederített; ha véletlenül mégis találkoztak az udvarban, Katka sértődötten összehúzta a száját, és emelt fővel, méltóságteljesen haladt el mellette. Ilyen ünnepnapokon, amikor Katka oly fontos szerepet játszott, Ida is valami félelemfélét érzett, rettegést. Valahogy megnőtt szemében az asszony, akit nappal gyűlölt és megvetett. Az éjszaka azonban a mozgó, hatalmasra nőtt árnyak zűrzavarában — mikor sötétek lesznek a fák, és a virágok elvesztik nappali színüket, és megváltozik az ég meg a föld — benne is elmossa nappali szilárd meggyőződését. De erről nem beszéltek, sőt Ida, aki menekülni akart ettől az izgató, de sötét és félelmetes szorongatottságtól, arra kérte Emmát, hogy menjenek vissza a konyhába. Szívesen felolvasna most egy mesét új meséskönyvéből. Emma szótlanul követte Idát, kissé szédülve, imbolyogva. A katonák nyugtalanították, úgy néznek rá, oly különösen, érthetetlenül, és mégis ismerősen, és szíve kalimpál, üti-veri, mintha ellensége volna. Ida a szalmazsákra ült, fellapozta a meséskönyvet, és olvasni kezdett, kissé akadozva, remegő áhítattal. Emma szemben vele az asztalra könyökölt, már az első mondatnál megfeledkezett az iménti izgalmakról, és feszült érdeklődéssel hallgatta. — Mindenkor, ha egy kisgyermek meghal — kezdte Ida halkan, majd magasabbra emelte szomorú áhítatos hangját —, leszáll a földre Istennek egy angyala, karjára veszi a holt gyermeket, kiterjeszti nagy szárnyait, átrepül vele azokon a helyeken, amelyeket a gyermek szeretett, egész csokor virágot szed össze, és felviszi az égbe, hogy ott még szebben virágozzanak, mint a földön. És a jó Isten szívére 47
