Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

után — akkoriban nagyon istenfélő gyerek voltara — úgy döntöttem, hogy az ötven fillért a templom perselyébe dobom. így történt... így került az árja, keresztény anya pénze a zsidó templom perselyébe. Ez az igazság, ezt akartam elmondani, és azt is hozzá kell tennem, hogy mindez azért történt, mert a maga kedvében akartam járni. Láttam, hogy magának jólesik, egyenesen boldog, hogy édesanyja borravalót is adhat egyszer... Magának tettem én akkor szívességet. — És most? — kérdezte a gárdista elgondolkozva, miközben kidolgozott keze széles ujjait az ünnepi abroszra helyezte. — Most? ... — ismételte Dávid a kérdést, és tétova tekintetén látni lehetett, hogy komoly zavarral küzd, majd hirtelen elmosolyodott, mint aki végre megtalálta az összefüggést, a rejtély kulcsát. — Most arra kérem, hogy fogadja el a csizmát, amit a bátyám jóindulatúan felajánlott magának. Csönd volt rá a válasz. Dávid ekkor arra gondolt, hogy mily bámulatos folyamatossággal tudta elmondani ezt a történetet szlovákul. Egyetlenegyszer sem akadt el, minden esetben megtalálta a megfelelő kifejezést. — Azt hittem, hogy többet fogsz kérni —• szólt a gárdista némi gúnnyal, és kezdte levetni a csizmáit, hogy felvegye a felajánlottat. Dávid szeme most Bari aggódó tekintetével találkozott. Egy pillanatra ugyan még felvillant benne az a gondolat, hogy megkéri, csempéssze ki nővérét a városból... de meggondolta és hallgatott. — Na? — kérdezte újra, de most már jókedvvel, miután kipróbálta, és párat lépegetett az új csizmában —, nem kérsz többet? — Kérhetek? Minden tekintet feléje fordult. — Hát mi legyen az? A gárdista és Dávid most szemben álltak egymással, és nyíltan egymás szemébe tekintettek. — Az a kérésem, ne jöjjön ma ide több gárdista. 400