Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

— Hidd el, nem is olyan veszélyesek ezek a gárdisták, mint gondolod — felelte kitérően. — Mégis jobb, ha nem jönnek. — Megígérem... — felelte komolyan, majd felemelve a poharát, szó nélkül, egy hajtásra kiitta a pálinkát. — Csak azért — folytatta —, mert olyan szépen beszéltél özvegy édesanyámról, aki sosem volt özvegy és aki már nem él... A fiatal gárdista ezután gyorsan kezet fogott Dáviddal, és anélkül, hogy egyszer is visszatekintett volna, eltávozott. XXXI Ernő reteszelte be utána az ,ajtót, és csak akkor szabadították ki Jolit a szekrényből. Halálsápadt volt és nagyon kimerült. Szinte leroskadt a mellette levő székre, és mint a csuklás, tört ki belőle a zokogás. Bari tanácsára egy pohárka pálinkát hörpintett fel, ettől kissé magához tért. Megrázkódott, kesernyésen köhintett néhányat a szokatlan italtól... Néhány perc múlva visszatért arcának eredeti színe és ezzel együtt elpusztíthatatlan kedélye, amely a szerény és munkaszerető emberek sajátja. Már mosolyogni is próbált, még nehezen ment, könnyáztatta szeme még kínlódott a rémmel, amely a szekrényben fojtogatta, de végül mosolya mégis diadalmaskodott. Nyomban a kötelességére gondolt, a munkára, a rend megteremtésére a káoszban. Felállt, a füle mögé simította dús, -bronzszínű haját és zsargonul mondta, hogy elkészíti a vacsorát. Kijelentésén mindenki egy kicsit meglepődött, mert egyiküknek sem jutott eszébe az evés. Dávidnak mégis nagyon jólesett Joli egészséges, életrevaló ötlete. Hirtelen úgy érezte, mintha anyja volna itt mellette, mert csak neki jutott volna eszébe ilyen helyzetben a vacsora, csak neki, aki többet gondol másra, mint önmagára ... Ezért, noha a többiek tiltakoztak a vacsora ellen, mert amint mondták, most egyetlen falatot sem tudnának lenyelni, Dávid a va401