Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

szetű Feri valamire készül... Nyugodt léptekkel feléje ment, megállt ő is a szekrény és az asztal között... Figyelmeztetésül megbökte Ferit, hogy hallgasson ... Ugyan akkor kabátja ujjából néhány százkoronást húzott ki, és külső zsebébe gyűrte ... Nem tudta, mennyit gyűr össze, de érezte, hogy százkoronások, mert az ötszázkoronás új volt, tehát ropognia kellett volna. Agya közben rejtélyes módon állandóan kutatott, keresett... Honnan ismeri? ... Hol látta a gárdistát?... Abban a pillanatban azonban, amint a gárdista az ágy alá hajolt, és utána feléjük fordította kipirult arcát... a homály mint egy pókháló hirtelen eltűnt agyából. Nyomban tudta, honnan ismeri... A mozdulat, ahogy az ágy alá hajolt, majd felegyenesedett, mint egy reflektorfény világított meg egy másik jelenetet, amelynek évekkel ezelőtt tanúja volt. Ekkor Feri hirtelen elhatározással a gárdistához fordult. — Kérem — mondta udvariasan —, látom, hogy a csizmája elég rossz állapotban van... Az én csizmám viszont magának jó lenne... — és még mielőtt választ kapott volna, ügyes, magától értetődő mozdulattal félig kinyitotta a szekrény ajtaját, elővette a csizmát, és utána újra betette a szekrényajtót. Az egész jelenetből Dávid csupán azt a mozzanatot ragadta ki, hogy Feri kinyitotta a szekrényt, hogy ki merte nyitni... Ezzel mintegy értésére adta, hogy ott is kutathat. Biztonságérzete megszilárdult, és nem vesztette el lélekjelenlétét később sem. A gárdista rápillantott a csizmára, és fitymálva belerúgott. — Micsoda? — mondta megvetéssel. — Ilyen vacak elnyűtt csizmával akarsz engem megvásárolni?... Te disznó zsidófajzat — és széles tenyerével Feri arcába sújtott. Ekkor Dávid elérkezettnek látta az időt, hogy beleavatkozzék az eseményekbe. Ellépett a szekrény mellől, és közelebb lépve a gárdistához erélyesen rászólt: — Ne pofozkodjék, mert senki sem akarta magát megvásárolni. — Micsoda, akarsz te is egy pofont? ... — Nem akarok — válaszolta higgadtan, és egy lépést 397