Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

sem hátrált előle. — A bátyám a csizmát azért mutatta meg, mert cserélni akart magával... Jól tudta, hogy maguk szegények, hogy a maga édesanyja özvegyasszony ... Én is tudom ... Többször vittem magukhoz ősszel gyümölcsöt ... Én kísértem el Chira nénit az útjára... Láttam, hogy milyen nyomorúságos viskóban laktak. — Mit beszélsz összevissza, te taknyos! — kiáltott rá a gárdista, de felháborodásában érezhető volt az a zavar és bizonytalanság, ami ellen hangoskodással akart küzdeni. — Nem beszélek összevissza, úgy volt, ahogy mondom — felelte Dávid. Amikor ideért, a csizmáról nemcsak ő, de a gárdista is megfeledkezett, és előtérbe lépett mondanivalója lényege. — Még elemista voltam akkor, és gyümölcsöt vittem az Alsó utcai szegény asszonyoknak. Közöttük volt a maga anyja is. Láttam az anyját... magát is láttam ... Maga az ágy alól húzta ki a kosarat, amelybe a gyümölcsöt raktam... Arra is emlékszem, hogy szép, nagy, piros és sárga almák voltak ... Chiráék gyümölcsösében én szedtem le a fákról, és nagyon ügyeltem, hogy meg ne sérüljenek, hogy sokáig elállhassanak. Így volt ez, kérem. A maga édesanyja nagyon örült a szép gyümölcsnek ... láttam a szemén ... tekintete szinte simogatott bennünket ... Chira nénit székkel kínálta... de mert csak egyetlen széke volt, én állva maradtam... Láttam, hogy zavarban van, mert engem is szeretett volna leültetni, és ekkor a maga anyja, hogy kárpótoljon a székért... reszkető mozdulattal kopott ruhája zsebébe nyúlt, és ötven fillér borravalót adott nekem ... Jó, drága asszony a maga édesanyja ... minden mozdulatán észre lehetett venni... Maga is szeretettel nézte, amint a zsebében kutatott... Én nem akartam elfogadni a borravalót... de maga intett, és hallgattam magára és elfogadtam... Emlékszik még erre? ... — Emlékszem — felelte váratlan megindultsággal. — Az igazat mondtam? — Az igazat — felelte csöndes szégyenkezéssel. — Nos, ma elmondhatom, hogy ez csak a fél igazság. Ha akarja elmondom a teljes igazságot. 398