Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
a völgybe, világosságból a sötétségbe. A papirost mindenesetre eltette ... Most már két utazási engedélye volt, de eltökélte, hogy nem nagyon fogja mutogatni egyiket sem. Nem sokat használ... Ami hajnalban történt a vonatban, bebizonyította előtte, hogy mit jelent a törvényenkívüliség ... Mindenki azt teheti vele, amit akar. Ki van szolgáltatva az emberek rossz- és jóindulatának. Szerencse, hogy találkozott ezzel a Hospodár Feróval, akivel soha egyetlen szót sem váltott az életben, csak ösztönösen fordult hozzá ... Később rájött, hogy valamivel több játszott itt közre, mint az ösztön. Mindenesetre szerencséje volt... De mi lesz a többiekkel?... Első ízben gondolt most a kis csoportra, amelyet olyan könnyen, minden lelkiismeret-furdalás nélkül hagyott el, holott egész biztos, hogy valamennyinek hasonló problémái vannak, mint neki. Egyikük sem utazott kedvtelésből, hisz nagy részüknek nem volt utazási engedélye... márpedig, ha engedély nélkül vállalkoztak az útra, akkor biztosan nagy tétről volt szó. Nem mert az állomáson maradni, mert a gárdisták úgy hemzsegtek ott, akár a zsákmányra leső varjak. A külváros utcáiban keringett az állomás közelében. Noha sütni kezdett a nap, mégis didergett. Ez a hideg bévülről jött. Fel-le járkált, mint a rab a fogház udvarán. így ütötte el az időt, amely sivár és terhes volt számára, és amelyből egyetlen rendes gondolat sem született. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre a vonatban ült. Itt találkozott újra Feróval, aki végigjárta a vasúti kocsikat, amíg rátalált. — Már azt hittem, hogy újra elfogták — nevetett. — Könnyen megtörténhetett volna. — Lelkiismeret-furdalást is éreztem, hogy egyedül hagytalak. — Ez szép magától. — Mondd, te ... — Dávidnak hívnak — szólt közbe illedelmesen. — Mondd, Dávid — ismételte Fero jókedvűen —, mi jutott eszedbe, hogy éppen hozzám fordulj... hisz alig 385
