Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

ismersz ... Nem tudhattad, hogy milyen ember vagyok ... Arra sem emlékszem — tette hozzá tűnődve —, hogy valaha beszéltem volna veled. — Ez igaz — felelte elgondolkozva Dávid, de most már magyarul beszélt —, és őszintén mondom, ha bárki ismerőst láttam volna, megszólítom. Olyan helyzetben voltam, hogy meg kellett tennem. Nem volt más út, más lehetőség... Egyenesen kívántam, hogy meglássak valakit szülővárosomból, mert az úgy van, hogy a közös fák, a házak, az utcák, sőt a kövek is kötik az embereket. Ezért örül az ember, ha idegenben találkozik egy ismerősével. Fero élvezettel hallgatta, meglepte Dávid emberismerete, mégis vitába bocsátkozott vele. — Ha úgy van, Dávid, ahogy mondod, hogy a közös kövek kötik az embert, akkor miért nem gondolsz te arra, hogy a közös nyelv még erősebben fűzi össze az embereket? Miért nem tudsz úgy szlovákul, mint magyarul? — Erről nem tehetek, így történt, és őszintén megvallva nem is sajnálom, hogy magyarul tanultam meg. Igaz, meg kellett volna tanulnom szlovákul is, de otthon keveset törődtek a nyelvtudásommal. — Bari és nővéreid szépen beszélnek szlovákul. — Mégis ugyanaz a veszély fenyegeti őket, mint engem, sőt a húgaim még nagyobb bajban vannak. Nem hiszem, hogy szlovák nyelvtudásuk megmentené őket... Dávid részben tévedett, mert a későbbi évek folyamán a lányokat sok nehézségen átsegítette tökéletes szlovák nyelvtudásuk. Gyakran kerültek olyan helyzetbe, hogy csakis határozott magatartásuk és a feltett kérdésekre adott megfelelő válasz, helyes kiejtésük, irodalmi kifejezésmódjuk döntötte el további sorsukat. — Mindenesetre könnyebb lenne a dolgod — mondta Fero —, hisz magad mondod, sok minden közrejátszik, a szülőváros és sok minden más, amire én most nem is gondolok. — Sok minden — ismételte Dávid —, és most már azt is bevallhatom, hogy magának különösen megörültem, amikor szorult helyzetemben egyszerre csak megjelent. 386