Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

A TANÚ XXVII Jókor érkezett! Még mielőtt átlépte volna otthonuk küszöbét, úgy érezte, mintha az anyja várná, hívná ... Nyomban, mihelyt megpillantotta a kopott ház sérült, repedt falait, amelyeken a téglák, mint eleven sebek vöröslöttek, majd amikor a szürke macskaköves udvaron meglátta a meztelen, görbe törzsű eperfát, amelynek ágai lakásuk ablaka felé ágaskodtak, máris az otthon meghitt légköre csapta meg. A szürke szegényes eperfa egy kicsit otthona használt és megviselt bútordarabjaira emlékeztette, szívóssága, amint nőtt, ágaskodott a rideg kövek és a mostoha körülmények között, valahogy családja sorsát juttatta eszébe. Az ágak szegényes meztelensége még sosem tárta fel előtte oly szemléltetőn a törzs és gyökerek hatalmas erőfeszítését, mint most, hogy kétheti távollét után megérkezett. Láttára mély részvét fogta el, úgy tetszett, mintha az ágaskodó, törékeny, vékony ágak úgy vágyódnának a napfényre, akárcsak a ház szegény lakói a gondtalanságra, a jólétre. Szíve hevesebben dobbant. Ezt az emléket az akkori élmény ereje most is áthevítette, noha tudta, hogy a fasizmust még nem tiporták le, még nem fektették két vállra, tehát még semmi sem fejeződött be, és minden, ami körülötte van, ingadozó, nyers és befejezetlen, egyik pillanatról a másikra, minden átmenet nélkül tragikusan megváltozhat, és állapota ma is olyan, mint egy súlyos betegé. Mégis ez az emlék oly kellemes, jó érzés hullámát váltotta ki belőle, akárcsak a lábadozó betegből a legcsekélyebb mozdulat, amely jelzi ereje visszatértét. Reggel volt, az udvar néptelen, szürke kövezete nedvesen csillogott, az ég foltosán szürkéskék, de már látni lehetett, 361