Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
csak egy közönséges kisinasnak. Dávid eleinte vonakodott, de aztán mégis elment. Kíváncsi volt, hogy az örökké mosolygós arcú Pista hogyan fogja fontos és kényes feladatát elvégezni. A koporsóüzletben már vagy öt esztendeje lógott egy gyönyörű aranycirádákkal díszített, kemény fából készült drága koporsó. Kifogástalan művészi munka volt. Látni lehetett, hogy készítője komoly felkészültséggel dolgozott rajta. Sajnos, a koporsó egy arasznyival rövidebb volt, mint kellett volna. Egyszóval gyereknek nagy, felnőttnek pedig kicsi. A szabómester rengeteg pénzt fektetett bele a gyönyörű munkába, és noha vevő már több ízben akadt volna rá, mindig bebizonyosodott, hogy a méret nem megfelelő. A mester most azzal bízta meg Pistát, hogy ha törik, ha szakad, ezen a temetésen sózza el a művészi koporsót. Dúsgazdag öreg paraszt volt a halott, nagy vagyon maradt utána, úgyhogy gyermekei játszva kifizethetik a koporsó borsos árát. Rá is tették hát a kis kétkerekű kocsira a cifra koporsót meg a díszítő kellékeket. Dávid előrement, hogy húzza, Pista meg hátulról tolta. Görcs Rajmund, a mester, a koporsóüzlet lépcsőjén állt, látni lehetett rajta, hogy kissé elérzékenyülve búcsúzik e drága kincstől, de azért nem restellt utánuk kiáltani, hogy ha sikerül, mindegyik egy-egy liter bor ára borravalót kap. Éppen ez kellett Pistának, mert eltökélt szándéka volt, hogy Erzsikét vasárnapra meghívja a közeli város vendéglőjébe egy kis mulatozásra, ott pedig nem árt majd a jóízű borocska. A temetés a szomszéd faluban volt, mintegy három kilométernyire a koporsóüzlettől, amely szerencsére a falu szélén állt. Dávid nem erőltette meg magát túlságosan, mert Pista játszi könnyedséggel tolta a kocsit. Olyan vidám volt, mintha legalábbis menyegzőre menne, de ez érthető, már előre ivott a medve bőrére. Dávid sem volt szomorú, azon gondolkozott, hogy sózzák rá a gyászoló családra ezt a ritka kincset, amelytől mestere már évek óta szabadulni óhajt. Tagadhatatlan, hogy a borravaló is érdekelte, de nem annyira, hogy vállalta volna érte a temetésen az 347
