Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

amivel Sztanyo oldalára billentették a mérleget. Végül Hargas Jano, a IV. A. legjobb tanulója is szükségét érezte, hogy közölje az üggyel kapcsolatos észrevételeit. Amikor felállt, köhintett néhányszor, ahogy azt a felnőttektől hallotta, majd kancsi kék szemével körülnézett, vajon mindenki figyel-e rá, aztán elszánta magát, és azt mondta, nézete szerint helytelen volt, hogy Sztanyo az egész osztály előtt egy idegen embert az apjának vállalt. — Nem igaz, nem idegen — vágott élesen a szavába Sztanyo. — Kérem, az anyakönyv... — nyögte zavartan Hargas. — Nekem semmi közöm az anyakönyvhöz. Az nekem sem apám, sem anyám. Nekem az anyakönyv idegen, én még sohasem láttam. Juli néni és az egész osztály mosolygott Sztanyo felháborodásán. Csak Hargas volt komoly, mert érezte, hogy egyedül marad az egész osztályban. Mielőtt leült, még szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy az anyakönyv-ügy az nem tréfa. Erre aztán hangos nevetés volt a válasz az egész osztály részéről. Hargas nagyon kínosan érezte magát, és szégyenében behunyta kancsi kék szemét. Juli néni jegygyűrűs tenyerével az asztalra csapott, rendet teremtett a tanteremben, aztán Hargas Janóhoz lépett, aki az első padban ült, és így szólt hozzá: — Jano, nekem is az a véleményem, hogy az anyakönyv nem számít, sőt az adatok sem jelentenek semmit. Ha Sztanyo úgy érzi, hogy az apja, akkor el lehet neki hinni. — De Kalontay tanító úr az anyakönyvet igazolta. — Ezt, fiam, csak Sztanyo döntheti el. Juli néni határozott kijelentésére Sztanyo komor arcát győztes mosoly üdítette fel. Ügy érezte, mintha szíve dobbanása is zengő hangot kapott volna. — Én Sztanyo apját —- folytatta Juli néni komoly, átható hangon, miközben cvikkere úgy ragyogott, mintha egyenesen a lenyugvó nap sugaraitól kapta volna kölcsön a fényét — évek óta jól ismerem. Tudom, hogy becsületes, 320