Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

dolgos ember, soha senkit meg nem károsított, így tehát nem lehet áruló. Az ünnepi csöndben Sztanyo újra megszólalt: — És kérem, tanító néni, az én apám Kalontay tanító úrnak sok ruhát és kabátot varrt. Azt is, ami rajta van, a saját kezével varrta, és nem engedte meg, hogy a segédek dolgozzanak rajta. Láttam, hogy próbálta, javította, vasalta, forgatta, gyúrta a fazont, csakhogy szép, kifogástalan munka legyen, és hogy a tanító úr meg legyen vele elégedve. Most mégis árulónak nevezi! Ekkor nyitott be nagy sietve Kalontay úr a tanterembe. Elegáns őszi felöltő volt rajta, de a hanyagul odavetett sál a nyakán azt bizonyította, hogy nagyon izgatott. Látni lehetett, hogy valami fontosat akar közölni Juli nénivel... De amikor meghallotta Sztanyo utolsó szavait, ráparancsolt, hogy lépjen ki, és ismételje meg azt, amit mondott. Sztanyo nem félt, biztosan tudta, hogy Juli néni meg fogja védeni. Nyugodtan Kalontay elé állt tehát, megismételte szavait, és ujjal mutatott rá, hogy nemcsak a ruhát, hanem a felöltőt is apja varrta nemrégen. A saját kezével kötötte ki a lyukakat, csak azért, hogy szép munka legyen, mert tudta, hogy Kalontay tanító úr szeret szépen öltözködni. Arra is emlékszik, amikor Kalontay tanító úr a második próbánál jobbra-balra forgolódott a tükör előtt, mosolygott jobbra meg balra is, annyira gyönyörködött apja munkájában. Most pedig árulónak nevezte. Kalontay úr dühében megragadta a gyereket a vállánál, és alaposan megrázta. — Te taknyos — rivallt rá —, csak nem akarod azt mondani, hogy az apád ingyen varrt nekem? Amikor Sztanyo elbeszélésében ide ért, bevallotta Dávidnak, hogy neki az a rázás egy csöppet sem fájt, és rázhatták volna akár órák hosszat, akkor is megmondta volna, amit gondolt. — Nem tehettem másképp! Megmondtam neki. Az én apám akkor is kommunista volt, mindig kommunista volt. Miért tetszett hát egy árulónál varratni? — Ezt a szemtelen kölyköt ki kell dobatni — fordult 321