Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

nító és tanítvány között. A feszült csendben csak a tanító éles hangja vert visszhangot. — Te szerencsétlen — ordította újra, magából kikelve. — Nem vagyok szerencsétlen — válaszolta Sztanyo nyugodtan. — Úgy beszélsz, mint egy megátalkodott kommunista. — Az is vagyok — felelte kurtán. — Hisz azt sem tudod, mit jelent kommunistának lenni! — De tudom! — Hát mi az, felelj! — Azt jelenti — felelte lassan tagolva szavait, mint aki felelet közben egy nehéz számtani feladat megoldásán kínlódik —, hogy a kommunista a fasiszták börtönében sínylődik. Kalontay úr erre hirtelen fordulattal más hangon kezdett beszélni tanítványával. Szavai ezúttal a jóindulattól rezegtek, duzzadtak, és olyanok voltak, mint a frissen mázolt tárgyak, amelyek érintésre foltot hagynak maguk után. — Mondd, Sztanyo — kérdezte annyi jóindulattal, hogy az egész osztály tanúskodhatott erről —, hát érdemes a börtönben sínylődni? — Érdemes. — Hisz elpusztul. — Nem pusztul el — intett a fejével —, a fasiszták pusztulnak el, de nem ő. A nagy izgalomtól mozgolódás támadt az osztályban. Itt-ott neszezés hallatszott, mintha a tanítványok egyikemásika már nem bírná tovább ezt a mozdulatlan feszültséget, és könyöke, lába a nagy izgalomban helyet változtat. De ezek a tompított zajok később még jobban elmélyítették a csöndet, amely a tanteremben, az agyakban és a szívekben uralkodott. Az egész osztály most egy emberként várta, hogy mi fog történni. Biztosan elveri... vagy esetleg ennél is rosszabbat tesz ... esetleg átadja az ŰSB-nek?! ... Ki tudja? ... Ha valaki kommunista? ... De nem történt semmi különös, ha csak az nem, hogy Kalontay úr hangja egy árnyalattal még lágyabb lett. 316