Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A család kedvence
az anyakönyvi hivatalban. Tehát a delikvens — ezt a kifejezést megjegyezte magának —, az a bizonyos fogháztöltelék nem az apja, mégcsak nem is rokona, hanem Sztanyo számára teljesen idegen. Végül, mint aki jól végezte el a dolgát, az elégedettség pátoszával, az igazságtevő tanító méltóságával felszólította Babjákot, a megvert diákot, hogy azonnal kérjen bocsánatot Sztanyótól a példátlan és hallatlan rágalmazásért. Ekkor következett be Sztanyo váratlan fellépése. Kalontay úr mindenre számított, csak arra nem, hogy Sztanyo, ez az éretlen tacskó úgy áll fel az iskolapadban, mint egy eleven felkiáltójel, és az egész osztály füle hallatára csúffá teszi őt, tiltakozik az ellen, hogy tőle akárki bocsánatot kérjen, mert az az áruló börtöntöltelék igenis az apja volt. Kalontay tanító úr teljesen megzavarodott, ezt Dávid nyomban megértette, és így nem csoda, ha magából kikelten, megfosztva tanítói méltóságától, szinte ordította tanítványa felé: — Ez nem igaz! Sztanyo azonban mozdulatlanul állva maradt a padban. Nem ijedt meg a tanító fenyegető hangjától. Még csak eszébe sem jutott, hogy állítását visszavonja. Csöndesen, de konokul hajtogatta, és több ízben megismételte: — De igaz! Kalontay űr erre magához tért. Látta, hogy háládatlan tanítványával elvesztette a játszmát. Most már az a feladata, hogy az osztály előtt megmentse becsületét. — Ha úgy van, Sztanyo, ahogy te mondod — fordította feléje komoly, borotvált arcát —, akkor miért hordott ő sárga csillagot, te pedig nem? Kalontay úr úgy érezte, hogy maga a kérdés feltevése is zsenialitásra vall, mert ezzel a gyereket úgy falhoz szorította, hogy kénytelen lesz bevallani a teljes igazat. Sztanyo azonban hajthatatlan maradt. — A csillag semmi — vonogatta meg szemtelenül a vállát, majd némi gondolkozás után folytatta: — Az nem bizonyíték. Én is szívesen hordtam volna sárga csillagot. Az osztály lélegzetét visszafojtva hallgatta a párbajt a ta315