Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

Dávid ma nem divatos. Azt hiszem, ezt nem kell bővebben megmagyaráznom. Dávid hallgatott. A jóindulatú hang nem keltett benne bizalmat. Ellenkezőleg, azt hitte, hogy az arizátor részéről most kezdődött a támadás. Annál inkább meglepte Hora másik kérdése: — Mondd, nem félsz te egy arizátortól? ... Gondold meg, fiam ... A bizalom kérdése köztünk nagyon fontos... — Az öreg ekkor elhallgatott, kényelmesen egy olcsó szivarra gyújtott, és néhány szippantás után hatalmas füstfelhőt fújt maga köré. Dávid a tükörben sárga füstfelhőket látott gomolyogni. Rosszullét fogta el, de erőt vett magán, és zavarában lehajtott fejjel hallgatott. — Nem kell azonnal válaszolnod — folytatta enyhe mosollyal az öreg. A füst eltűnt a tükörből, a tiszta tükörlapon tapasztalt, jóindulatú mosoly bontakozott ki, a szemüveg mögött csillogó szürkés szem, a fényes, tompa orrhegy, a kissé lefelé fityegő ajak külön-külön és együtt megértést, segítőkészséget sugároztak feléje. Mindez magához térítette, elfordult a tükörtől, és egyenesen Hora öreg szemébe nézett. — Igaz — mondta keserűen —, engem a kényszer hajtott magához. Nem tagadom, de azt is tudom, hogy jó tanonc leszek. Ügyes ujjaim vannak. Néha segítek anyámnak is foltozni, s egyetlen pillanat alatt befűzöm a cérnát. Ebben a pillanatban maga előtt látta anyja kenyérszínű arcát, keskeny orrán az ormótlan, drótkeretes, olcsó szemüveget ... Látta a kezét, amint feléje nyújtja a tűt meg a végtelenül hosszú cérnaszálat... Hallotta kedves, rekedtes hangját, amint kéri, hogy fűzze be a cérnát, mert ő bizony szemüveggel sem tudja már befűzni. A cérnaszál pedig azért volt hosszú, hogy ne zavarja gyakran a fiát olvasás közben. E látomástól bizalmatlansága hirtelen feloldódott, és bőbeszédűbb lett. — Ami a bizalmat illeti — folytatta meggondoltan —, a kérdést úgy is fel lehet vetni, vajon érezhet-e egy arizátor bizalmat zsidó tanonc iránt. Horának tetszett Dávid válasza. 288