Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

fürödni mentem, megvert, ha egy libát vittem az ágyamba, akkor is megvert. Olyan szomorú lettem, hogy imádkozni sem tudtam hozzád a nagy keserűségtől. Fényes nappal, miután megfejtem a tehenek nehéz, lelógó tőgyét, megbotlottam az udvaron, és kiöntöttem a tejet. Olyan félelem fogott el, hogy a kerítéseken át elmenekültem a patak felé. Ott megmostam verejtékes arcomat, és követtem az úszó libákat. Azután elhagytam őket, és úgy mentem, ahogy a patak, lefelé. Hajnalban akadtam rá erre a tiszta vizű folyóra, amely ide vezetett, kövér házak és beteg emberek közé. Hirtelen a szívéhez kapott, mert eszébe jutott Ida. Riadtan körülnézett, de megnyugodott. Ida közvetlenül mellette állt, és csöndes, megható alázattal hallgatta Emma őszinte, szívből fakadó imáját. Emma zavartalanul folytatta: — Szolgálni jöttem, és szívesen fogom elvégezni a munkámat, csak ne bántsanak az emberek. Szívesen súrolok, mosok, kenyeret dagasztok, s ha kell, pelenkát is mosok. Akarom, hogy tiszta és rendes legyen minden, ha asszonyom egészségesen visszajön. Kérlek, őrizd meg őt, ne fájjon többé a szíve, és a tüdeje se fájjon. És van nekem egy kutyám is, igaz, hogy piszkos, és a szeme is csúnya, de azért szeretem, mert néha úgy néz rám, mintha mondani akarna valamit. Ha valaki elkergetné tőlem, akkor vele mennék. Kérlek, Istenem, ne haragudj rám, mert én sem haragszom senkire. Amikor befejezte imáját, még mélyen meghajolt, majd gyorsan keresztet vetett és felállt. Könnyebb, fürge léptekkel indultak el hazafelé. Nem szóltak egymáshoz, de mindkettőjükben ugyanaz az elégedett érzés uralkodott, mely a tisztasággal, a békével rokon. Ettől az időtől kezdve mély bizalom és rokonszenv fűzte őket egymáshoz, de Idapo.it az, aki határozottabban érezte ennek a kapcsolatnak kiáradó melegét. •27