Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

— Dávid, ide figyel], te nekem itt az iskolában ne seftelj! Megértetted? Ez a szigorú hang Dávidot nem hozta zavarba, nyugodtan szembenézett tanítójával, aki Náthánt, Barit és Ferit betűvetésre, írásra, olvasásra tanította, és aki most őt veszi oltalmába. Egy szikrányi félelem nem volt benne ... Szigorúsága összhangban volt azzal a képpel, ami fivérei beszélgetése révén kialakult benne. Nagyon jól tudta, hogy a mondat végén többnyire használni szokta a „megértetted?" kifejezést. Ezért higgadtan, szemrebbenés nélkül azt válaszolta, hogy ő nem seftel. — Hisz most láttam, hogy a radírod gazdát cserélt. — Ez, kérem, csere volt. — Hát nekem ne csereberélj... te akasztófáravaló! Igen, ekkor már otthon volt teljesen... Ez a szó „akasztófáravaló" már meghitté tette a kapcsolatot tanítvány és tanító között. Dávid legszívesebben megmondta volna neki, hogy várta tőle a szidást, sőt e kifejezés után különösen áhítozott, mert fivérei egymás közt gyakran használták, csak úgy tréfásan, játszi kedvvel dobták fel, mint egy színes üveggolyót... Most már értette, miért váltott ki a fiúkból kitörő jókedvet, ha valaki közülük váratlanul elkiáltotta magát, „akasztófáravaló". Persze, egy szót sem szólt, csöndesen állt, kissé oldalra billenő, figyelő fejjel, mint valami növény, amelynek leveleit nyári zápor verdesi. Termékeny alázat volt ebben a magatartásában, mert figyelt és tanult most is. Ismerkedett tanítójával. E döntő órában felfedezte, hogy Chirának nemcsak haja és bajusza csillog ezüstösen, de szemében a fény is mintha hajával együtt megőszült volna, ezüstösen csillog. Ha másért nem, azért is érdemes volt a világra jönnie, hogy megismerje Chirát, akinek minden szavából és mozdulatából rendszeretet és tanítványaiért érzett felelősség áradt. Nem tűrte a hazugságot, az alattomosságot, akárcsak az apja, de milyen másképp tette! Azokban a meghitt percekben, amikor a tanteremben egyetlen nesz, pisszegés nem volt hallható, és a termékeny csendben a tanító a tanít242